Vita és családlátogatás

A pincér kihozta az ételt, amit rendeltünk és elkezdtük elfogyasztani csendben. Mióta Anett megzavart minket, Jihoon távolságtartó lett. Nem is szólt hozzám. Miután minden falatot 100%-ban megízleltük és megettük a vacsoránkat Jihoon kifizette a vacsorát. Nem is ért vagy szólt volna hozzám. Nagyon rosszul esett a viselkedése. Hazafelé az úton próbáltam közelebb kerülni hozzá, de ő nem engedte.

- Jihoon nyugodj meg, én nem haragszom rád és nem félek Anettől sem – mondtam határozottan.

Sajnos válasz nem jött a mondandómra. Lassan sírásba törtem ki.

- Mi bajod van? – hangom a sírástól elcsuklott, de a düh miatt elég erőteljes volt.

Összerogytam, ahogy kimondtam ezt a kérdést és csak sírni tudtam.

- Nem akarom, hogy Anett tönkre tegye az életedet – mondta és fölsegített, de utána megint elhidegült tőlem.

- Anett mondata kevésbe volt fájdalmas annál, amit most te teszel velem – mondtam haragosan.

- Mert én mit csinálok? – kérdezte komoly hangnemben.

- Most csak viccből kérdezed ugye? – kérdeztem vissza.

- Nem.

- Az szép. Akkor jöjj rá magad, miért akadtam ki.

Dühösen a játszótér fele tartottam és beleültem a hintába. Nem akartam elhinni, hogy nem tűnt fel Jihoonnak, hogy távolságtartó lett. A távolban láttam, hogy fut a játszótérre, majd lihegve bevágódik a mellettem lévő hintába.

- Rájöttél? – kérdeztem sírós hangommal.

- Igen. Sajnálom, de akkor a düh nagyobb volt bennem, mint a saját ítélőképességem – mondta szomorúan.

- Ezt megértem, de elvileg a barátnőd vagyok nem? – kérdetem aggodalmasan.

- Az vagy és az is maradsz örökre – mosolyodott el és átölelt.

Az ölelésében érezhető volt a félelem Anett miatt. Én nem engedem, hogy ez a kapcsolatunkba kerüljön.

- Én evvel tisztában vagyok. De nekem Anett miatt még egyszer ne akadj ki. Megoldom, ami tőlem telik. Ha kell, sulin kívül behúzok neki, ha arról van szó – mondtam és elindultunk az otthonom felé.

Az ajtó előtt még egyszer szorosan átölelt és kaptam egy jó éjt csókot is.

- Jó éjt szerelmem – mondtam aegyo közben.

- Jó éjt neked is. Nagyon cuki vagy – mondta és elindult ő is hazafele.

Beléptem a házba. Anya és apa a kanapén ülve egy filmet néztek. Megpróbáltam felsurranni, de ez sose volt az erősségem és anya észrevett.

- Kicsim, holnap meglátogatjuk mindkét nagyszüleidet rendben? – kérdezte anya, de az arcáról le lehetett olvasni, hogy én ezen nem változtathatok.

- Rendben – mosolyogtam anyáék fele.

- Lányom, nekem is van egy hírem neked – mondtam apa, de ez már tudtam, nem lesz egy boldog esemény.

- Mi lenne az apa? – kérdeztem, de már könnyes volt a szemem.

- A hétvégén újra útnak kell induljak – mondta és átölelt, mert én elkezdtem sírni.

Sose bírtam ki sírás nélkül, mikor apa útnak indult. Hiába voltam 5 éves, mikor megszerezte ezt a munkát, az elválás mindig is fájdalmas volt.

- És meddig leszel oda? – szipogtam és szorosabban hozzábújtam.

- Karácsony előtti napok valamelyikén – mondta, de már ő is a könnyeivel küszködött.

Felmentem a szobámba és elég hamar elaludtam.

MÁSNAP

Korán kellett keljek, mivel hosszú nap vár ma ránk, de ezt most nehezen viseltem. Letusoltam, majd kerestem egy elegáns szerkót, amibe megjelenhetek a nagyszülők előtt. A hajamat egy kontyba kötöttem és le is mentem anyáékhoz.

- Jó reggelt – üdvözöltem őket.

- Neked is – mondták egyszerre.

- Mit kérsz? – kérdezte anya.

- A szokásosat – mondtam és leültem apa mellé.

- És hova fogsz menni? – kérdeztem most már csillogó szemekkel.

Mindig minden országból kapok valami kis emléket. Imádom őket, mert ha hiányzik apa, csak rájuk nézek, és máris előttem vannak az emlékek, ahogy megkaptam a meglepetéseimet.

- Ausztria, Liechtenstein, Svájc, Franciaország és Spanyolország – mondta lelkesen.

- Olyan szép helyeken jársz majd – álmodoztam egy kicsit.

- Svájcba csinálok képeket neked jó? – kérdezte.

Ázsia után Svájcot szerettem a legjobban. Olyan gyönyörű ott a táj. Imádom.

- Köszönöm apu – mosolyodtam el, miközben anya a reggelit az asztalra tette.

Megreggeliztünk kocsiba ültünk és elindultunk anyu szüleihez, avagy másfél órás autókázás vette kezdetét. Az úton a kedvenc koreai zenéimet hallgattam és egyet elküldtem Jihoonnak is.

 CNBlue Love Girl című számát küldtem el neki, mert ez elmondta, hogy mit is érzek iránta. ( https://www.youtube.com/watch?v=Hn_mg-bqRP8 )

Az út további részébe aludtam. Arra keltem fel, hogy anya kelteget.

- Megérkeztünk és valaki nagyon hiányolt, mert elég sokat csipogott a telefonod – mondta nevetve apa.

Bementünk a házba, mama egy tálca sütivel várt minket. Kiderült, papa horgászni ment, így ő vele nem fogunk találkozni. Imádom mama sütijét, csak az a baj, hogy mindig kevés van belőle.

- Mama, mi a sütid receptje? – kérdeztem kiskutya szemekkel.

- Miért szeretnéd tudni? – kérdezett vissza rafináltan.

- Egy számomra nagyon fontos embernek szeretném elkészíteni – mondtam kifürkészhetetlen arccal.

Mama nagyon értett ahhoz, ahogy anyu is, hogy az emberek arcáról bármit leolvasson.

- Barátod van? – lepődött meg.

- Igen, van egy nagyon helyes barátja – mondta anya.

- És nagyon szereti a lányomat – mondta apa.

- Ráadásul kicsit hasonlít EunSoora – mondta anya.

- Igen mama, van egy barátom. Nemrég költözött a városomba. Félig magyar és félig koreai. A mamájánál lakik, pár házra tőlünk – mondtam csillogó szemekkel és elpirulva.

- Na, ennek nagyon örülök. Féltem, hogy sosem talál rád a boldogság a származásod miatt – mondta mama, majd elment a receptért.

Elég hamar visszahozta. Anyuék még javába beszélgettek. Majd leültünk ebédelni. Ilyenkor sok időnk nincsen. Ebéd után sajnos egyből indulunk tovább.

- Remélem, finomra sikeredik a sütemény – mondta mama és szorosan megölelt.

- Minden lelkesedésemet bele fogom adni – mondtam mosolyogva.

Beszálltunk a kocsiba és hazafele indultunk. Apa szülei ott laknak ahol mi, csak a város végén. Mivel csak most van időm megnézni mit írt Jihoon, bekapcsoltam a telefonom.

„Nagyon szép ez a szám. Mindent leír, ami közöttünk van.”

„EunSoo van valami baj, hogy nem írsz vissza?”

„EunSoo… ne akarj felidegesíteni!!”

„Noona, amint tudsz, írj vissza. Hiányzol”

Azt hittem egyszerre fogok sírni és nevetni. Hihetetlen ez a gyerek. Megemlítettem neki ez a hetem zűrös. Engesztelésképpen felhívtam telefonon.

- Annyeong Oppa! – szóltam bele a telefonba.

- Annyeong Noona! – halottam hangja megkönnyebbült.

- Remélem nem vagy rám dühös, mert nem írtam vissza – lett a hangom szomorkás.

- Nem, csak aggódok érted és nagyon hiányzol. Szeretnélek a karomban tartani és énekelni neked. És még több titkomat elmesélni – mondta a lehető legboldogabb hangon.

- Amint hazaértem átmegyek hozzátok jó? – kérdeztem.

- Az mikor lesz? – kérdezett vissza.

- Este valamikor. Még csak most fogunk menni apu szüleihez – mondtam mikor láttam a ház előtt vagyunk. – Bocsi Jihoon, de le kell tegyem, mert megjöttünk – mondtam és letettem a telefont.

Kiszálltunk a kocsiból és bementünk a házba. Apa szülei engem mindig valami apró ajándékkal várnak. Sose tudtam mi ennek az oka, de nem is kérdeztem egyszer sem.

- Sziasztok! – ugortam a nyakukba.

- Szia EunSoo! Mekkora lettél – mondta papa.

- És milyen boldog az arca – mondta mama.

- EunSoo most nem fog sokáig maradni – mondta apa.

- Miért nem? – kérdeztem egyszerre papával.

Így elfog maradni az örökös sakk rangadó.

- Mert hiányolja a barátja – mondta anya.

Remek, még meg se érkeztünk, itt már rögtön evvel kezdik. Nem azért jöttem el hozzájuk, hogy fél- egy óra múlva hazagyalogoljak.

- De én nem akarok hamarabb hazamenni – mondtam haragosan.

- EunSoo, hallgass a szüleidre – mondta papa.

- De nem azért jöttem ide, hogy hamar el is menjek – mondtam szomorúan.

- Majd az egyik hétvégén eljössz és bepótoljuk a sakkpartit, de már most menj nyugodtan – mondta papa.

- Biztos nem baj? – kérdeztem.

- Dehogy baj – mondta mama. – De ezt itt ne hagyd! – adott át nekem egy kis meglepetést.

Kinyitottam és egy szép nyaklánc volt benne. Egyből felvettem és elindultam haza, boldogan, de mégis csalódottan.