Betegség és suli váltás

2 hét kórházi ágyfekvés, kivizsgálás és fehér falbámulás után kiderítették, hajlamos vagyok a pánikbetegségre. Nem igazán tudtam mit is kellene majd tennem, de kezdtem félni, hogy nem élhetek teljes életet vagy, hogy nem válthatom valóra az álmaimat. Jihoon élete kicsit bonyodalmas lett. Suli után rohant be hozzám, majd haza Skypeolni, de azt néha itt intézte el, hogy megtudjam ismerni a fiúkat. Nehéz 2 hetünk volt, de talán szorosabb lett a kapcsolatunk. Anya mikor tehette lejött az osztályról, ahol dolgozott és érdeklődött mi válthatta ki a pánikrohamomat. Elmeséltem neki mi történt aznap este. Nem mondott túl sok mindent, de azt mondta megoldjuk. A kórház után meóég 1 hetet kellett otthon pihenjek és így egyre közelebb kerültem a téli szünethez, vagyis az elválás pillanatához.

*2 hét kórház után*

Jihoon konkrétan beköltözött hozzánk. Minden este két aggódó ember vett körül. Kaptam gyógyszert, amit még csak akkor kell bevegyek, ha jelentkeznek a tünetek, de fél év múlva vissza kell menjek. Jihoon a szüleivel nagyon sokat beszélt az alatt az idő alatt még én lábadoztam. A szülei nagyon kedvesek voltak és megígérték, hogy a nyarakat kint tölthetem Szöulba és a nyelvet pedig erőteljesen tanulhatom. Igaz, azt itthon is elfogom kezdeni. Anya megígérte nekem, miután minden problémámat elmondtam neki, hogyha leteszem a koreai nyelvvizsgát és át tudnak venni egy szöuli suliba, akkor ott tanulhatok tovább.

*Újra iskolában*

Eltelt a 3 hét és ismét az iskolába készültem. Jihoon csak nem ment haza, így konkrétan egy szobában éltünk ketten.

- EunSoo, kelj fel hétfő van, és ismét be kell lépj az iskola kapuján – mondta Jihoon.

- Én nem akarok – nyöszörögtem.

- De muszáj lesz – mondta és kirángatott az ágyból.

- Neeeem – mondtam miközben felültem az ágyon.

Jihoonon semmi nem volt csak boxer. Amikor megláttam, rögtön a takaró alá bújtam és éreztem az arcom csupa vörös lehet.

- Láttam ám, hogy visszafeküdtél – mondta miközben lehúzta rólam a takarót.

- Oppa öltözz fel – mondtam, miközben a kezemmel eltakartam az arcomat.

Hirtelen az ajtó csapódását hallottam és mikor elvettem a kezem, már nem volt bent Jihoon. Amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem én is és a fürdőbe mentem volna, de be volt zárva. Tudtam, hogy anya korán megy dolgozni.

- Jihoonie, gyere ki. Készülődni akarok – mondtam és folyamatosan kopogtam az ajtón.

- Mindjárt kimegyek – mondta sírós hangon.

Nem tudom, hogy most megbántottam, vagy ennyire zavarba jött, de remélem ezt este megfogjuk tudni beszélni. 5 perc múlva ki is jött egy tipikus Jihoon szerkóban. Annyira imádtam. Bementem, megcsináltam a hajam és enyhe sminket raktam, hogy legalább valahogy kinézzek.

- Indulhatunk? – kérdezte Jihoon.

- Persze csak beszaladok a táskámért – mondtam.

Gyorsan beléptem a táskámért és már lent is voltam. Kézen fogva sétáltunk a suliig. A teremig persze, mint két normális diák mentünk. Nem akartuk még nagyobb dobra verni ezt az egészet. Amikor beléptünk a terembe, mindenki gúnyosan nézett rám.

- Na, megjött a halálos beteg – mondta Anett.

- Még, hogy pánikbeteg vagy. Chö… Hihetőbb mesével is szolgálhattál volna – mondta Réka.  

Remek. Egy barátom sem maradt az osztályban. Hogy fogom kibírni azt a 3 évet Jihoon nélkül? Lehet, sulit kellene váltsak, mert itt nem fogom biztonságban érezni magam.

- Réka, tényleg pánikbeteg vagyok. Nem találnék ki semmilyen betegséget – mondtam.

- Nem hittetek nekem, hogy elájult? Vagy Anett folytatja EunSoo tönkretételét? – kérdezte Jihoon.

- Ne hordj össze ilyen sületlenséget – mondta Roli.

- Nem hord semmit össze. Anett volt az, aki arcon puszilta Jihoont, mert tönkre akar tenni – mondtam és leültem a helyemre.

- Ilyet kitalálni komolyan. Nem gondolod, hogy egy hazugnak fognak hinni? – kérdi Réka.

A mai napot tök csöndben töltöttem el, nem volt kedvem az osztályomhoz. Mindenki megutált, még az is, akit szinte legjobb barátnőmként szerettem meg. A nap elég hosszú volt, de én voltam az első, aki kirohan a teremből. Ki a suli elé, hogy végre szabadabban érezzem magam. A pánik eluralkodott rajtam és még időben ölelt át Jihoon.

- Hogy bírtad a mai napot? – kérdezte.

- Új sulit kell nézzek – mondtam.

- Bírd ki ezt a 3 hetet, de beszélek anyukáddal, hogy csináljon valamit – mondta Jihoon és átkarolt.

Csendben sétáltunk haza, ahol anya már vacsorával várt minket. Közösen megvacsoráztunk. Amíg elmentem fürödni, Jihoon beszélt anyummal, amiért sulit akarok váltani. Amint végeztem, a szobámba mentem lepihenni. Hamar el is nyomott az álom, de rémálmom volt és ismét remegni kezdtem.

- Kicsim, kelj fel – mondta Jihoon és rázni kezdett.

Emiatt kezdtem magamhoz térni. Mire észbe kaptam, már Jihoon ajkait éreztem az enyémen, amitől kezdtem megnyugodni. Eközben anya lépett be a gyógyszeremmel.