2015. november 26., csütörtök

Előkészületek

Minden egyes nap küzdelem volt számomra. Anya nagyon aggódott értem. Szombaton apa rám se ismert. Eltűnt belőlem a mindig ismert vidám, energikus lány. Helyette megjelent a magába forduló, szomorú lány. 
- Kicsim ne légy ilyen se magaddal, se velünk – mondta apa. 
- Nem szeretnék ilyen lenni, de nem tudok mit csinálni ellene.
- Holnap úgy is járkálni fogunk. Jössz velünk és eltereljük a figyelmedet.
- Rendben. Most szeretnék sétálni egy kicsit - mondtam és kiléptem a házból. 
Nagyon hideg volt kint, de jól esett ez a hűvös levegő. Végigsétáltam a parkon és utána mentem haza. Anya már várt engem. 
- Keresett Jihoon. Este akar veled beszélni skype-on. Neki is letört volt a hangja.
- Köszönöm anya. Amúgy mikor kezdem a nyelvtanulást?
- Amikor az iskolát. Hétfő, szerda, péntek és szombat az a nap, amikor jönni fog a tanár.
- Értem. Remélem minél hamarabb meg fogok tanulni koreaiul - mondtam mosolyogva.
Fölmentem a szobámba, és elhúztam a függönyt és bekapcsoltam a laptopomat, hogy megnézzem, milyen óráim lesznek az új suliban. 2 lány már ismerősnek jelölt és elkezdtek segíteni hol tartanak a tantárgyakban. Így nagyon kedvesnek tűnnek. Elkezdtem leírni a legfontosabb dolgokat.
A délután folyamán megnéztem a Magic Mike című filmet. Nagyon szórakoztató volt, és nagyon élveztem a kockás hasú fiúk táncát. Bár néha túl sok volt nekem, de legalább a bánatom eltűnt egy darabig. Lementem a szüleimhez vacsorázni. Apának feltűnt, hogy jobb kedvem van.
- Sziasztok! - huppantam le anyáék mellé a kanapéra.
- Jobb kedved van, úgy látom - mondta anya.
- Igen. Filmet néztem és beszéltem két új osztálytársammal. Nagyon rendesnek és segítőkésznek tűnnek.
- Az jó. Bár a volt sulid nagyon szeretné, hogy oda menj vissza tanulni. Bár én nem szívesen szeretném, ha visszamennél oda – mondta anya.
- Apa, milyen volt az utad?
- Nagyon jó, csak kicsit hosszú volt, és fárasztó. De emellett nem felejtettem el Svájcban képeket készíteni. A nyomtatónál vannak és holnap át is adom neked.
- De jó! Nagyon szépen köszönöm - mondtam és apa nyakába ugortam.
- Mikor fogsz beszélni Jihoonnal? - kérdi anya.
- Nem tudom. Max hangerőn hagytam a hangszórót, hogy meghalljam, ha hívnak skyepon.
Anya a konyhába ment, apával tovább néztünk egy filmet. Nem ismertem, de annak ellenére érdekes volt, és legalább apával tölthettem egy kis időt. Fél vagy 1 óra múlva jött be anya a szobába.
- Aki éhes az jöjjön a konyhába.
Apával versenyt futottunk az étkezőig. A háttérben anya nevetett szokásához híven. Sajnos ismét apa nyert. Sosem hagy nyerni, én pedig győzni nem tudok ellene. Leültünk egymás mellé és közösen megvacsoráztunk. Én mindenből 2x szedtem, mert az utóbbi időben nem ettem szinte semmit.
- Ennyire éhes voltál? - érdeklődött anya.
- Igen ennyire. De most már jobban vagyok.
- Azt elhiszem. Annyit ettél, mint egy fiú - viccelődött apa.
- Ez nem igaz. Csak bepótoltam az eddigi lemaradást.
Hirtelen megszólalt a skype. Felrohantam a szobámba és egyből a székbe ültem. Lejjebb vettem a hangerőt és felvettem a hívást. Videón keresztül beszéltünk. Láttam a bandatagjait, de egyikük már kezdett szorosabb barátságba lenni Jihoonnal.
- Annyeong Oppa! - szóltam bele a mikrofonba.
- Szia, aranyom. Hogy vagy?
- Nem szeretnéd tudni milyen voltam az elmúlt napokba, bár ahhoz képest sokkal jobban vagyok.
- Ha tippelhetek, akkor megjelentek rajtad a depresszió jelei. Anyud erőltette beléd ételt és sötétben voltál kerülve a társaságot.
- Anya elárulta?
- Nem, én velem is ez volt csak ugye 1-2 dolog más.
- Értem. Rossz hallani ezt. És milyen Szöul és a fiúk? A tréningek nehezek?
- Még bírom a strapát, de kezd egyre nehezebb lenni, mivel a hiányod gyengévé tesz.
- Ne mondj ilyet. Amúgy elég sok koreai órám lesz. Már nagyon várom. Beszéltem két osztálytársammal is, akik nagyon segítőkésznek tűnnek.
- Az remek. A Pledis már vár téged, ha elvégzel egy színészeti sulit.
- Komolyan? Ugye te ott fogsz maradni?
- Itt fogok és várok rád addig, amíg csak kell. Bár felvetette a CEO azt is, hogy legyél gyakornok. De akkor el kell hagynod Magyarországot és a szüleidet és nem igazán lenne jó a betegséged miatt. 
- Igen, még nem lenne jó, ha itt hagynám Magyarországot. Szerintem apa lassan ott akarja hagyni a munkáját. Sosincs velünk és egyre fáradtabb. Remélem, ha állandó munkát akar, akkor Szöulban. 
- Bár úgy lenne. Hamarabb lehetnél itt velem. Bár a fiúk rendesek megértik a bajomat és nagyon segítőkészek. Főleg Seungcheol, ő ül itt most mellettem. Legjobb barátom lett. 
- Aranyos fiú. Gondolom ő a legidősebb. Olyan apa stílusban ül melletted. Annyeong Seungcheol. 
- Annyeong EunSoo - mondta Seungcheol egy mosoly kiséretében.
- Nekem most mennem kell. Megyünk a dormba. Remélem, minél hamarabb újra hívhatlak. Saranghae Noona.
- Saranghae Oppa. Hiányzol.
Letettük. Összetörtem megint. Lerohantam anyához és megöleltem. Ezután egyből sírni kezdtem.
- Anya, meddig lesz ilyen nehéz?
- Nem tudom. Gondolom fél év alatt enyhülni fog. Nekem ennyi idő kellett mire elfogadtam, hogy alig fogom látni apudat. De meg lehet tanulni evvel élni.
- Azt mondta lehetnék gyakornok, de Jihoon azt mondta a CEO-nak, hogy még a betegségem miatt itt kell maradjak, de várnak a Pledisnél.
- Ez remek. Gondolom, minél hamarabb ott akarsz lenni. Apud karácsonykor be akar jelenteni valamit, ami miatt nagyon boldog leszel.
- Már várom, mi lehet az. Most megyek aludni. Jó éjt.

Másnap reggel délbe keltem fel, de sajnos senki nem volt itthon. Gondoltam a szokásos nagy karácsonyi bevásárláson vannak. Ezért a reggeli után elkezdtem megtanulni az  SNSD - Paparazzi koreográfiáját. Kicsit nehéz volt, de legalább mozogtam. 2-3 óra múlva értek haza anyáék vagy 6 táskával. Nálunk ilyen egy karácsonyi bevásárlás.
Mivel a mi házunk a legnagyobb minden évben itt ünnepeljük meg a karácsonyt. Anya szüleinek kialakítottunk egy vendégszobát az ünnepek esetére.
- EunSoo, gyere le! - ordított föl apa.
Kikapcsoltam a zenét és le is mentem. Igaz a táncos szerkóm elég vicces volt így sejtettem, ha meglátnak a szüleim kiröhögnek.


- Hát rajtad meg mi van? - kérdezte anya.
- Táncoltam, ezért kellett egy kényelmes ruha.
- Mire táncoltál? - érdeklődött apa.
- SNSD - Paparazzi. Japán szám tőlük, de én nagyon szeretem.
- Én is ismerem - kiáltott fel anya.
- És miért kellett lejöjjek?
- Fadíszítés. Minden évben a te feladatod és már 23-a van.
- Már 23-a? Ne már. Egy csomó dolgot nem csináltam még meg - akadtam ki.
Először feldíszítettem a fát. Szokásomhoz híven elég kreatív lett.


Ezután felmentem a szobámba és elkészítettem a maradék ajándékot a szüleimnek. A nagyszüleim ajándékát még megcsináltam októberben, de erre már nem maradt időm. Egy különleges ajándékot csinálok nekik, amire mindig is emlékezni fognak.


Miután elkészültem lementem vacsorázni és utána aludni mentem.