Jihoon odarohant a szüleihez, én pedig továbbra is
kérdően álltam az ajtóban. Nagyon rossz előérzetem volt. Odasétáltam az
asztalhoz és megkezdtük a vacsorát. Anya meg én külön beszélgetésbe kezdtünk,
még a többiek koreaiul beszéltek egymással.
- Anya, ha vége van a vacsorának
kérhetek tőled tanácsot? – néztem rá kiskutya szemekkel.
- Persze – mondta és folytattuk a
vacsorát.
Jihoonék beszélgetésébe
meghallottam a nevem, ami után apa rám nézett, majd elnevette magát. Nagyon
kíváncsi vagyok mi lehetett ennyire vicces. A vacsora után Jihoon bemutatott a
szüleinek, majd hazamentek. Én anyuval a szobámba mentem fel.
- Mi lenne az a tanács kislányom?
– kérdezett.
- Szerelmi ügy – sóhajtottam.
- Jihoon? – kérdezte kikerekedett
szemekkel.
- Igen. Mielőtt volt az osztály
buli, este itt filmet néztünk, majd Jihoon itt aludt el. Majd reggel
megbeszéltük, hogy fontosabb a barátságunk, minthogy eldobjuk ezt egy szerelem
miatt. És ha valaki beleszeretne a másikba, Jihoon akkor visszamegy. Este a
partin üvegeztünk és egy feladat miatt Jihoon megcsókolt engem, ami után kicsit
viharos volt köztünk a levegő. Ma pedig szerelmet vallott nekem – mondtam sírva.
- Ezért miért kell sírni? Nagyon
összeilletek. Nem csak mert mind a ketten nagyon aranyosak vagytok, hanem
viselkedés miatt is – mondta anya és megsimogatta a fejemet.
- Csak mert rossz előérzetem van,
amiért itt vannak Jihoon szülei. Kicsit aggasztó – mondtam, mire megcsörrent a
telefonom.
- Szia! Mi az? – kérdeztem
kérdően.
- Szia! Kérlek, gyere át most.
Nem akarom telefonon keresztül megmondani – mondta sírva és le is tette a
telefont.
- Anya, akkor csak mondjam el
neki mit érzek? – kérdeztem.
- Persze. És hidd, el a
szerelmetek nagyobb lenne annál, hogy a távolság elválasszon titeket –
mosolygott anya és kiment a szobámból.
Felkaptam azokat a dolgokat,
amelyek nagyon lényegesek voltak a számomra és átmentem Jihoonhoz. Már az
ajtóban várt és nagyon sírt. Odarohantam hozzá és átöleltem.
- Menjünk föl a szobámba. Nem
akarok tovább lent maradni a szüleimmel – mondta és felrángatott.
- Mi ez a nagy baj? – kérdeztem
és leültem az ágyra.
- Ugye tudod, hogy szeretlek és
semmi nem fog változtatni ezen? – kérdezte.
- Persze, hogy tudom. De reméltem
nem tartod be az ígéretedet – lettem szomorkás.
- Nem akartam. Mert rájöttem
nagyon fontos vagy számomra és nem tudnálak itt hagyni – mondta és kezdett
megnyugodni.
- De akkor miért sírsz ennyire? –
érdeklődtem.
- Anya meg apa állandó állást
kapott Szöulban és azt akarják, hogy nyáron visszamenjek Koreába – mondta és
megcsókolt.
Ebben a pillanatban lépet be
Jihoon anyukája. Mind a ketten elugrottunk a másiktól.
- Nem akartalak zavarni titeket,
de Jihoon le tudnál jönni egy kicsit? – kérdezte anyukája.
- Persze. EunSoo maradj itt. Oké?
– mondta és ment anyukája után.
Levettem a cipőmet, a táskámat a
székre tettem. Befeküdtem az ágyba és elkezdtem gondolkodni. Nem tudtam, hogy
most már érdemes lenne elmondani az érzéseimet vagy hagyjam a fenébe, mert
lehet, hogy haza kell utaznia. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy már
észre se vettem, hogy sírok és Jihoon próbál vigasztalni.
- EunSoo mi a baj? – nézett rám
kérdően.
- Nincs semmi baj – válaszoltam.
- Ha nem lenne semmi baj, akkor
nem sírnál – válaszolta.
- Nem akarok róla beszélni.
Nyáron úgy is elmész, így nem érzem azt, hogy el kell, mondjam – mondtam és
újból el kezdtem sírni.
- Lehet, hogy nyáron haza megyek,
de még harcolok a szüleimmel, hogy itt fejezzem be a sulit. Sok barátom van
itt. És megtaláltam a gyöngyszemet az életemben – mondta pirult arccal.
- Ha tényleg ennyire tudni
akarod, akkor szerettem volna elmondani, hogy én is szeretlek téged és hiába
nem tudom mit is akarok, mert az agyam veszekszik az érzéseimmel – pirultam el
én is.
- Kövezd az érzéseidet – mondta
miközben hozzám simult.
Szívem egyre hevesebben kezdett
el verni. Már épp meg akartam csókolni, mikor apa rontott be a szobába. De
mikor meglátott minket csak elkezdett nevetni.
- Csak barátok mi? Pabok –
röhögött, mint egy kisgyerek.
- Pabo? – kérdeztem értetlenül.
- Bolondok – súgta a fülembe
Jihoon.
- Ha azt mondom, hogy a barátom
kinevetsz. Most, hogy talán nem csak a barátom kiröhögsz. Apa nagyon szeretlek,
de döntsd el minek örülnél – nevettem el magam és majdnem leestem az ágyról.
- Jelenleg annak, ha nem lennél
ennyire béna. De amúgy annak, ha te boldognak éreznéd magad. Hisz ez a
legfontosabb egy apuka számára – mondta és kiment a szobából.
- Nem akarom, hogy itt hagyj –
sírtam el magam.
- Hahó. Október vége van. Én meg
Június elején megyek haza. Nyugodj meg – mondta miközben átkarolt.
- Jól van na – besértődve hátat
fordítottam neki.
Mögém mászott és megpuszilta a
nyakam. A hideg kirázott. Furán érintett. Majd maga felé fordított.
- Szeretsz? – kérdezte egy ravasz
mosollyal.
- Igen. Mindennél jobban –
mondtam pirulva.
- Akkor bizonyítsd be – nevette
el magát.
