Távozás gondolata

Jihoon odarohant a szüleihez, én pedig továbbra is kérdően álltam az ajtóban. Nagyon rossz előérzetem volt. Odasétáltam az asztalhoz és megkezdtük a vacsorát. Anya meg én külön beszélgetésbe kezdtünk, még a többiek koreaiul beszéltek egymással.

- Anya, ha vége van a vacsorának kérhetek tőled tanácsot? – néztem rá kiskutya szemekkel.

- Persze – mondta és folytattuk a vacsorát.

Jihoonék beszélgetésébe meghallottam a nevem, ami után apa rám nézett, majd elnevette magát. Nagyon kíváncsi vagyok mi lehetett ennyire vicces. A vacsora után Jihoon bemutatott a szüleinek, majd hazamentek. Én anyuval a szobámba mentem fel.

- Mi lenne az a tanács kislányom? – kérdezett.

- Szerelmi ügy – sóhajtottam.

- Jihoon? – kérdezte kikerekedett szemekkel.

- Igen. Mielőtt volt az osztály buli, este itt filmet néztünk, majd Jihoon itt aludt el. Majd reggel megbeszéltük, hogy fontosabb a barátságunk, minthogy eldobjuk ezt egy szerelem miatt. És ha valaki beleszeretne a másikba, Jihoon akkor visszamegy. Este a partin üvegeztünk és egy feladat miatt Jihoon megcsókolt engem, ami után kicsit viharos volt köztünk a levegő. Ma pedig szerelmet vallott nekem – mondtam sírva.

- Ezért miért kell sírni? Nagyon összeilletek. Nem csak mert mind a ketten nagyon aranyosak vagytok, hanem viselkedés miatt is – mondta anya és megsimogatta a fejemet.

- Csak mert rossz előérzetem van, amiért itt vannak Jihoon szülei. Kicsit aggasztó – mondtam, mire megcsörrent a telefonom.

- Szia! Mi az? – kérdeztem kérdően.

- Szia! Kérlek, gyere át most. Nem akarom telefonon keresztül megmondani – mondta sírva és le is tette a telefont.

- Anya, akkor csak mondjam el neki mit érzek? – kérdeztem.

- Persze. És hidd, el a szerelmetek nagyobb lenne annál, hogy a távolság elválasszon titeket – mosolygott anya és kiment a szobámból.

Felkaptam azokat a dolgokat, amelyek nagyon lényegesek voltak a számomra és átmentem Jihoonhoz. Már az ajtóban várt és nagyon sírt. Odarohantam hozzá és átöleltem.

- Menjünk föl a szobámba. Nem akarok tovább lent maradni a szüleimmel – mondta és felrángatott.

- Mi ez a nagy baj? – kérdeztem és leültem az ágyra.

- Ugye tudod, hogy szeretlek és semmi nem fog változtatni ezen? – kérdezte.

- Persze, hogy tudom. De reméltem nem tartod be az ígéretedet – lettem szomorkás.

- Nem akartam. Mert rájöttem nagyon fontos vagy számomra és nem tudnálak itt hagyni – mondta és kezdett megnyugodni.

- De akkor miért sírsz ennyire? – érdeklődtem.

- Anya meg apa állandó állást kapott Szöulban és azt akarják, hogy nyáron visszamenjek Koreába – mondta és megcsókolt.

Ebben a pillanatban lépet be Jihoon anyukája. Mind a ketten elugrottunk a másiktól.

- Nem akartalak zavarni titeket, de Jihoon le tudnál jönni egy kicsit? – kérdezte anyukája.

- Persze. EunSoo maradj itt. Oké? – mondta és ment anyukája után.

Levettem a cipőmet, a táskámat a székre tettem. Befeküdtem az ágyba és elkezdtem gondolkodni. Nem tudtam, hogy most már érdemes lenne elmondani az érzéseimet vagy hagyjam a fenébe, mert lehet, hogy haza kell utaznia. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy már észre se vettem, hogy sírok és Jihoon próbál vigasztalni.

- EunSoo mi a baj? – nézett rám kérdően.

- Nincs semmi baj – válaszoltam.

- Ha nem lenne semmi baj, akkor nem sírnál – válaszolta.

- Nem akarok róla beszélni. Nyáron úgy is elmész, így nem érzem azt, hogy el kell, mondjam – mondtam és újból el kezdtem sírni.

- Lehet, hogy nyáron haza megyek, de még harcolok a szüleimmel, hogy itt fejezzem be a sulit. Sok barátom van itt. És megtaláltam a gyöngyszemet az életemben – mondta pirult arccal.

- Ha tényleg ennyire tudni akarod, akkor szerettem volna elmondani, hogy én is szeretlek téged és hiába nem tudom mit is akarok, mert az agyam veszekszik az érzéseimmel – pirultam el én is.

- Kövezd az érzéseidet – mondta miközben hozzám simult.

Szívem egyre hevesebben kezdett el verni. Már épp meg akartam csókolni, mikor apa rontott be a szobába. De mikor meglátott minket csak elkezdett nevetni.

- Csak barátok mi? Pabok – röhögött, mint egy kisgyerek.

- Pabo? – kérdeztem értetlenül.

- Bolondok – súgta a fülembe Jihoon.

- Ha azt mondom, hogy a barátom kinevetsz. Most, hogy talán nem csak a barátom kiröhögsz. Apa nagyon szeretlek, de döntsd el minek örülnél – nevettem el magam és majdnem leestem az ágyról.

- Jelenleg annak, ha nem lennél ennyire béna. De amúgy annak, ha te boldognak éreznéd magad. Hisz ez a legfontosabb egy apuka számára – mondta és kiment a szobából.

- Nem akarom, hogy itt hagyj – sírtam el magam.

- Hahó. Október vége van. Én meg Június elején megyek haza. Nyugodj meg – mondta miközben átkarolt.

- Jól van na – besértődve hátat fordítottam neki.

Mögém mászott és megpuszilta a nyakam. A hideg kirázott. Furán érintett. Majd maga felé fordított.

- Szeretsz? – kérdezte egy ravasz mosollyal.

- Igen. Mindennél jobban – mondtam pirulva.

- Akkor bizonyítsd be – nevette el magát.

Közelebb hajoltam és megcsókoltam. De ebben már az összes érzelmünk benne volt. A félelem, a szeretet és a kötődés. Az este folyamán kibeszéltünk magunkból mindent. Egyszer fáradtan Jihoon mellkasára dőltem és elaludtam.