Fájdalmas 3 hét

- Kicsim vedd be a gyógyszered – mondta anya.

- Rendben – mondtam halovány hanggal és elvettem a gyógyszert.

Bevettem és vártam, hogy jobban legyek. Fél óra múlva sikerült visszanyernem az erőmet és ismét elkezdtem aludni, de most Jihoon mellkasán.

Nem akartam, hogy elteljen a három hét abból az időből, amit még Jihoonnal tudok tölteni. Miközben bejártam a suliba, anyával új sulit próbáltunk keríteni, ahol el tudom sajátítani a színészkedés alapjait. Jihoon is elkezdett pakolászni a hazaútja miatt.

Egyre több rémálmom volt, mert a suliba nagyon feszült vagyok és félek belépni az osztályterembe. Anya a szabadnapján bement a dokimhoz megkérdezni mit kellene csinálni a sok rémálmom és szorongásom miatt.

- EunSoo, gyere le egy kicsit – hívott anyum.

- Mi volt a dokinál? – lihegve ültem le a kanapéra.

- A gyógyszert minden reggel és este elalvás előtt be kellene vegyed, amíg át nem mész a másik suliba – mondta anya.

- Ennyire komoly a baj? – érdeklődtem, miközben Jihoon is csatlakozott hozzánk.

- Igen, nagyon hamar találni kell egy sulit – mondta anya.

- Holnap még bemegyek osztályfőnökkel és az igazgatóval beszélni – mondtam és Jihoont átöleltem.

Tudtam jól, hogy nehéz lesz nélküle túlvészelni a betegségem kezdeti helyzetét, amíg hozzá nem szokok a gyógyszer és a tünet kezelésébe.

Másnap reggel a gyógyszeremmel kellett kelnem. Hozzá kell szokjak, ahhoz, hogy mindig be kell vegyem. Jihoon később kelt, így lementem megreggelizni. Anya egy üzenetet hagyott nekem.

„Drága lányom!

Amint végeztél a suliban, gyere be hozzám megbeszélni mit szóltak ahhoz, hogy az egészséged miatt ott kell hagynod a sulit. Nagyon szeretlek.

Anya.”

Mire megcsináltam a rántottát Jihoon is lejött a konyhába.

- Már ilyen korán fent vagy? – kérdezte Jihoon, miközben leült az egyik székre.

- Igen. Nem tudtam visszaaludni – mondtam és kikészítettem két tányért.

- Legalább akkor felkelthettél volna. Tudod jól, hogy most minden együtt töltött idő számít és nagyon fontos – mondta Jihoon és leraktam az egyik tányért elé.

- Tudom, hogy fontos, de pihenned kell, mert tudom jól nem szoktál sokat aludni – mondtam és én is leültem megreggelizni.

Szerencsére ma az első óránk elmaradt. Semmi kedvem nem volt jóval korábban bemenni. Addig is csak kettesbe tudtam lenni a párommal. Reggeli után átöltöztünk és készen álltunk a mai napra. Szépen lassan elindultunk a megszokott kis utunkon. Most utoljára tesszük ezt meg közösen. Hiányozni fog, mert sok szép dolgot láthatunk közben. A park közepén látható kis szökőkutat, a park szélén lévő tavat, ami nyáron remek lehetőség hűsölésre, mivel fürödni is lehet benne. A sulihoz innen már a városunk legforgalmasabb útja vezet. Ilyenkor sok mindenkit látni, de mindenki csak rohan. Szerettem nézni a kirakatban a legújabb menő ruhákat, igaz én nem olyanokat hordtam. Meg volt a saját stílusom, ami miatt nem egyszer rendeltünk a netről ruhát.

- Készen állsz az utolsó napodra? – Jihoon hangja törte meg a gondolatomat.

- Utolsó nap, fighting! – mondtam és átöleltem a párom.

A nap aránylag jól telt, ma érdekes módon nem szólt be senki. Úgy éreztem ez csak a vihar előtti csönd lehet. Az utolsó óra előtt Jihoonnal kint beszélgettünk.

- Eljössz velem az igazgatóhoz? – kérdeztem izgatottan.

- Persze, de ne felejtsd el az osztályfőnökkel is beszélnünk kell – mondta Jihoon.

Eközben Anett jelent meg. Éreztem, hogy nem jó dologra készült.

- Miről cseverésztetek? – kérdezte Anett, majd Jihoon ölébe ült.

- Neked ahhoz semmi közöd. Így is irritálsz a jelenléteddel – mondtam és közelebb ültem Jihoonhoz.

- Mi van valami titkos szövetségbe léptél? – kérdezte Anett.

- Nem erről van szó –mondta Jihoon, de a mondandóját nem tudta befejezni, mert Anett megakarta csókolni.

Igaz Jihoon eltolta magáról, de egy szájra puszi még így is lett belőle. A látványtól előjött a remegésem.

- Ji…Jihoon..se..segíts! – mondtam dadogva, miközben minden homályosodni kezdett.

Még éreztem, hogy elgyengülök és kezdek leesni a padról. A következő emlékképem ismét a kórházban volt. Magam körül láttam anyut, a páromat és Rékát.

- Miért vagyok megint itt? – kérdeztem.

- Megint összeestél – mondta Jihoon.

- Anett mit csinált még veled? – kérdeztem.

- Én a távolból figyeltem az eseményeket. Mikor megláttam megakarja csókolni Jihoont odarohantam, de így is későn értem oda. Miután elájultál, Jihoon felvett téged én meg behúztam egyet Anettnak és mentőt hívtam – mondta Réka.

- Anya meddig kell itt legyek? – kérdeztem.

- A doktor azt mondta 2-3 nap, amíg elvégeznek még új teszteket – mondta anya és kiment a kórteremből.

- Sajnálom, hogy elhidegültem tőled és nem hittem neked. Anett átmosta mindenki agyát a szünetben, meg ameddig nem jöttél suliba – mondta Réka.

- Pedig láthattad volna Jihoont mennyire le volt törve és nem volt önmaga – mondtam.

- Tudom jól. De Anett megfenyegetett minket. Ha nem leszünk, az ő oldalán eltávolít minket ebből a suliból – mondta Réka, akit ekkor meg is öleltem.

- Tudom, hogy Anett mindenre képes, de ez már túlzás – mondta Jihoon.

- Nyugodj, meg már nem kell vele legyünk – mondtam.

- Elmentek a suliból? – kérdezte Réka.

- EunSoo igen, de remélhetőleg a városban marad, én viszont Szöulba megyek – mondta Jihoon.

- És mi lesz veletek? – kérdezte Réka.

- A nyarakat kint töltöm majd Jihoon szüleinél. Elkezdek koreaiul tanulni, hogy minél hamarabb kint legyek én is. – mondtam.

- Sok sikert nektek. Viszont én nekem most mennem kell. Gyógyulj hamar EunSoo – mondta Réka és kiment a teremből.

A napok lassan teltek a kórházban. Anya kiírt a suliból és Jihoon talált egy számomra megfelelő sulit. Igaz a város szélén, de messze Anettől és a volt sulimtól. Elit suli, gyakorlatilag a legnagyobb agyak járnak oda. Van egy színészképzőszak és oda fogok járni. A téli szünet után várnak sok szeretettel.

- EunSoo készen vagy? – kérdezte Jihoon.

- Igen, végre hazamehetek – mosolyodtam el.

- Pontosan. A maradék öt napot pedig kettesben fogjuk tölteni. Már megvannak a programok is – nevetett Jihoon.

Hazaérve a szobámba eldőltem és néztem magam elé.

- A 0. nap közös programja az első közös filmünk újbóli megnézése lesz – mondta Jihoon.

- Miért terveztél ennyi mindent az utolsó napjaidra? – kérdeztem.

- Mert avval akarom tölteni, aki számomra a legkülönlegesebb – válaszolta.

- Akkor 27 idegen igen? – kérdeztem.

- Az bizony. Közös élményeink kezdete – mondta és megcsókolt.

- Közös élmények. Sok élményt akarok még veled – mondtam, miközben Jihoon elindította a filmet. 

Betegség és suli váltás

2 hét kórházi ágyfekvés, kivizsgálás és fehér falbámulás után kiderítették, hajlamos vagyok a pánikbetegségre. Nem igazán tudtam mit is kellene majd tennem, de kezdtem félni, hogy nem élhetek teljes életet vagy, hogy nem válthatom valóra az álmaimat. Jihoon élete kicsit bonyodalmas lett. Suli után rohant be hozzám, majd haza Skypeolni, de azt néha itt intézte el, hogy megtudjam ismerni a fiúkat. Nehéz 2 hetünk volt, de talán szorosabb lett a kapcsolatunk. Anya mikor tehette lejött az osztályról, ahol dolgozott és érdeklődött mi válthatta ki a pánikrohamomat. Elmeséltem neki mi történt aznap este. Nem mondott túl sok mindent, de azt mondta megoldjuk. A kórház után meóég 1 hetet kellett otthon pihenjek és így egyre közelebb kerültem a téli szünethez, vagyis az elválás pillanatához.

*2 hét kórház után*

Jihoon konkrétan beköltözött hozzánk. Minden este két aggódó ember vett körül. Kaptam gyógyszert, amit még csak akkor kell bevegyek, ha jelentkeznek a tünetek, de fél év múlva vissza kell menjek. Jihoon a szüleivel nagyon sokat beszélt az alatt az idő alatt még én lábadoztam. A szülei nagyon kedvesek voltak és megígérték, hogy a nyarakat kint tölthetem Szöulba és a nyelvet pedig erőteljesen tanulhatom. Igaz, azt itthon is elfogom kezdeni. Anya megígérte nekem, miután minden problémámat elmondtam neki, hogyha leteszem a koreai nyelvvizsgát és át tudnak venni egy szöuli suliba, akkor ott tanulhatok tovább.

*Újra iskolában*

Eltelt a 3 hét és ismét az iskolába készültem. Jihoon csak nem ment haza, így konkrétan egy szobában éltünk ketten.

- EunSoo, kelj fel hétfő van, és ismét be kell lépj az iskola kapuján – mondta Jihoon.

- Én nem akarok – nyöszörögtem.

- De muszáj lesz – mondta és kirángatott az ágyból.

- Neeeem – mondtam miközben felültem az ágyon.

Jihoonon semmi nem volt csak boxer. Amikor megláttam, rögtön a takaró alá bújtam és éreztem az arcom csupa vörös lehet.

- Láttam ám, hogy visszafeküdtél – mondta miközben lehúzta rólam a takarót.

- Oppa öltözz fel – mondtam, miközben a kezemmel eltakartam az arcomat.

Hirtelen az ajtó csapódását hallottam és mikor elvettem a kezem, már nem volt bent Jihoon. Amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem én is és a fürdőbe mentem volna, de be volt zárva. Tudtam, hogy anya korán megy dolgozni.

- Jihoonie, gyere ki. Készülődni akarok – mondtam és folyamatosan kopogtam az ajtón.

- Mindjárt kimegyek – mondta sírós hangon.

Nem tudom, hogy most megbántottam, vagy ennyire zavarba jött, de remélem ezt este megfogjuk tudni beszélni. 5 perc múlva ki is jött egy tipikus Jihoon szerkóban. Annyira imádtam. Bementem, megcsináltam a hajam és enyhe sminket raktam, hogy legalább valahogy kinézzek.

- Indulhatunk? – kérdezte Jihoon.

- Persze csak beszaladok a táskámért – mondtam.

Gyorsan beléptem a táskámért és már lent is voltam. Kézen fogva sétáltunk a suliig. A teremig persze, mint két normális diák mentünk. Nem akartuk még nagyobb dobra verni ezt az egészet. Amikor beléptünk a terembe, mindenki gúnyosan nézett rám.

- Na, megjött a halálos beteg – mondta Anett.

- Még, hogy pánikbeteg vagy. Chö… Hihetőbb mesével is szolgálhattál volna – mondta Réka.  

Remek. Egy barátom sem maradt az osztályban. Hogy fogom kibírni azt a 3 évet Jihoon nélkül? Lehet, sulit kellene váltsak, mert itt nem fogom biztonságban érezni magam.

- Réka, tényleg pánikbeteg vagyok. Nem találnék ki semmilyen betegséget – mondtam.

- Nem hittetek nekem, hogy elájult? Vagy Anett folytatja EunSoo tönkretételét? – kérdezte Jihoon.

- Ne hordj össze ilyen sületlenséget – mondta Roli.

- Nem hord semmit össze. Anett volt az, aki arcon puszilta Jihoont, mert tönkre akar tenni – mondtam és leültem a helyemre.

- Ilyet kitalálni komolyan. Nem gondolod, hogy egy hazugnak fognak hinni? – kérdi Réka.

A mai napot tök csöndben töltöttem el, nem volt kedvem az osztályomhoz. Mindenki megutált, még az is, akit szinte legjobb barátnőmként szerettem meg. A nap elég hosszú volt, de én voltam az első, aki kirohan a teremből. Ki a suli elé, hogy végre szabadabban érezzem magam. A pánik eluralkodott rajtam és még időben ölelt át Jihoon.

- Hogy bírtad a mai napot? – kérdezte.

- Új sulit kell nézzek – mondtam.

- Bírd ki ezt a 3 hetet, de beszélek anyukáddal, hogy csináljon valamit – mondta Jihoon és átkarolt.

Csendben sétáltunk haza, ahol anya már vacsorával várt minket. Közösen megvacsoráztunk. Amíg elmentem fürödni, Jihoon beszélt anyummal, amiért sulit akarok váltani. Amint végeztem, a szobámba mentem lepihenni. Hamar el is nyomott az álom, de rémálmom volt és ismét remegni kezdtem.

- Kicsim, kelj fel – mondta Jihoon és rázni kezdett.

Emiatt kezdtem magamhoz térni. Mire észbe kaptam, már Jihoon ajkait éreztem az enyémen, amitől kezdtem megnyugodni. Eközben anya lépett be a gyógyszeremmel. 

Fájdalmas vallomás

1 órát gyalogoltam mire megérkeztem a célállomáshoz. Menet közben a telefonomon a kedvenc zenéimet hallgattam. Hiába utáltam gyalogolni, a sok autókázás után jól esett izmaimnak. Kissé féltem, hogy Jihonnak még milyen titka lehet előttem. Tudom jól, hogy nem rég óta ismerem, de mégis eléggé megszerettem. Igaz nekem is vannak távlati terveim, de az iskola után és Koreában. De ez úgy érzem, mostani dolog lehet. Mikor a házba lépek Jihoon fut le a lépcsőn.

- Szia, drágám – üdvözöl egy ölelés kíséretében.

- Szia, mackó – mondtam mosolyogva.

Bementünk a nappaliba, de nem láttam sehol sem a szüleit. Azt már megszoktam, hogy a nagyiját sose látom, de a szülei mindig lent voltak.

- Merre vannak a szüleid? – kérdeztem.

- Délelőtt elindultak haza – keseredett el.

- Értem. És mikor jönnek megint? – kérdeztem.

- Karácsonyra ígérkeztek. Bár lehet, akkor én megyek ki, ezen még gondolkozunk – mondta.

- Oh. Nekem apum vasárnap indul el és karácsony előtt nem sokkal ér haza – mondtam szomorkásan és elindultunk fölfele.

Igaz, Jihoon inkább fölrohant mintha titkolna előlem valamit. Én a szokásos kis tempómba mentem, mert szerettem megnézegetni a képeket a falon. Némelyikbe újra és újra szerelmes leszek. Ahogy beléptem, Jihoon szobájába megláttam, hogy skypeon beszél 5-10 fiúval, akik rémlettek valahonnan, de nem tudtam biztosra mondani. Szememből mégis könnyek csordultak végig. Úgy éreztem, mintha 1-2 fiút láttam volna mv-ben vagy valahol máshol.

- Mi a baj? – kérdezte Jihoon miközben átölelt.

- Az létezik, hogy én láthattam 1-2 fiút valahol? – kérdeztem, miközben egyre több könny gurult végig az arcomon.

- After Schoolt ismered? – kérdezte Jihoon.

- Igen, a pledisnél egy lánybanda – mondtam.

- Az egyik alcsapatuk száma a Wonder Boy (wonder boy) és ott voltak néhányan háttértáncosok – mondta Jihoon mosolyogva.

- Szóval pledis. Akkor ez azt jelenti, hogy te… ott leszel… gyakornok? – bőgtem el magam.

- Igen, ott leszek gyakornok januártól – mondta teljes nyugodtsággal.

- Akkor ez a kapcsolat nem olyan lesz, amilyennek én gondoltam. Nyugodt, csendes, problémamentes. Ehelyett lesz félős, idegőrlő és problémás. Nem fogsz tudni felvállalni, mert engem egyből a halálsorra fognak kívánni. Nem mehetünk nyíltan sehová. Én ilyet nem akarok – akadtam ki és már úgy sírtam, hogy csodálkoztam, eltudtam mondani a gondolataimat.

- Don’t cry – halottam az egyik srác hangját.

Ezután kirohantam a szobából. Nem akartam tudomást szerezni sem Jihoonről, sem az életről. Messze akartam lenni mindentől. Én nem akartam egy olyan barátnő lenni, akit titkolni kell, mert ha kiderül, hogy én létezek, az első számú ember leszek, akit utálnak a rajongók. Már azt sem tudtam merre futok, csak megláttam egy padot és leültem rá szusszanni egyet. Alig telt el negyed óra és Jihoon is beért engem.

- Most miért tetted ezt velem a fiúk előtt? – kérdezte.

- Mert tudom, mivel jár, ha te idol leszel, és úgy lennék én a barátnőd – mondtam.

- És akkor már nem is szeretsz? Nem élhetem az álmomat, az életemet? – kérdezte.

- De. Csak nem értem, miért nem lehetett a kapcsolatunk kezdetén mondani, hogy neked van egy ilyen vágyálmod. Én nem akarok kurva lenni mások szemébe, csak mert az ő oppájukkal vagyok kapcsolatban. Főleg nem úgy, hogy egy átlagember leszek, nem pedig sztár. És mi lesz akkor, ha te kint leszel Szöulban és majd egy idol lány megfog neked tetszeni és összejöttök? – akadtam ki.

- EunSoo, nyugodj már meg kérlek – ölelt át.

- Én nyugodt vagyok – mondtam, bár remegtem a düh miatt.

- Ezt viszont nem veszem be – mondta.

- És most mi lesz a sulival, velem és a barátaiddal? – kérdeztem.

- A sulit a téli szünetig csinálom. Veled ezek után nem tudom, hogy álljak. Szeretlek és volt tervem veled miután elvégezted a sulit, de ez a dühkirohanásod, lehet, mindent elrontott. A barátokkal? Eddig se volt sok, hát most se lesz. Nem kötődök annyira hozzájuk, hogy ne tudjam elengedni őket – mondta.

- Remek. Elítélsz egy dühkirohanásom miatt. Köszi, szépem, hogy ennyi bizalmat kapok tőled. De ezek után nem is csodálkozok – mondtam és hátat fordítottam és ismét sírni akartam, de már nem volt egy könny sem, ami ki tudott volna szökni a szememből.

Nem tudom felfogni, hogy elkezdtünk veszekedni egymással. Olyan tökéletesen megvoltunk egymással, de most? Mintha ellenségek lennénk. Én szeretem őt, csak tudom, hogy lehetetlen egy idol kapcsolata. Főleg úgy, hogy 3 évre külön válnánk. Nem bízom magamban annyira, hogy kitartsak mellette. Bár mindenki azt mondja, mi egy tökéletes páros vagyunk, de 3 éven keresztül vagy 9000 km-re élni a másiktól nehéz lesz. Egy kicsit elbambultam, majd arra lettem figyelmes, hogy Jihoon hátulról átkarol. Éreztem könnyeit a vállamon.

- Kérlek, ne sírj – fordultam meg.

- Nem sírok – törölte meg az arcát.

- Tudom, hogy sírtál – mondtam és megöleltem.

- Ugye szeretsz még? – kérdezte félve.

- Igen – mondtam és megpusziltam.

- Amúgy, tudom neked is van elég merész álmod. Beszéltem a szüleiddel, mert tudtam, hogy engem már felvettek a pledishez.

- És miért nem tudtad volna tőlem megkérdezni? – kérdeztem.

- Mert ezt meglepetésnek szántam volna, mikor suli után Szöulba költözöl. Oda, ahova én is simán el tudok járni hozzád – mondta bizakodva.

- Rendben, de ne mond meg, hogy melyik álmomat akarod megvalósítani – mondtam és az ölébe ültem és szorosan hozzábújtam.

Féltem, hogy elfog engedni. Hiába lettem dühös, tudom, hogy vannak álmai, mint ahogy nekem is. Igaz, ha teljesülne az álmom talán könnyebb dolgunk lenne. De én nekem a suli fontosabb. Lehet, hogy Szöulban is eltudnám végezni, de a nyelvet is el kellene sajátítanom.

- EunSoo! EunSoo! Mi a baj? – kérdezte Jihoon, miközben rázogatott.

- Semmi. Mi bajom lenne? – akadtam ki.

- Elkezdtél az ölemben remegni. Azt hittem orvost kell hívjak – aggódott értem.

- Menjünk haza – mondtam és fölálltam.

Vagyis csak akartam, mert a lábam nem akarta az igazságot és összeestem. Korábban nem volt ilyen velem, így még pánikba is estem. Jihoon felkapott és úgy sétáltunk haza. Igaz meg kellett állni néha, mert 20 percnyi sétába telt mire hazaértünk és Jihoonnak nem volt könnyű engem vinnie. Mikor az ajtó elé értünk, észrevettem, hogy anyámék már itthon vannak. De abban a pillanatban minden elsötétült.

- EunSoo! Kelj föl! EunSoo! Ne csináld ezt velem! – ordított Jihoon, bár nem tudtam rá reagálni.

A következő emlékképen egy kórházi szoba volt, ahol ott voltak a szüleim és Jihoon.

- Mi történt? – kérdeztem.

- Elájultál nálunk – mondta Jihoon.

- Kifognak vizsgálni, de első jelek szerint pánikbeteg vagy – mondta anya.

Vita és családlátogatás

A pincér kihozta az ételt, amit rendeltünk és elkezdtük elfogyasztani csendben. Mióta Anett megzavart minket, Jihoon távolságtartó lett. Nem is szólt hozzám. Miután minden falatot 100%-ban megízleltük és megettük a vacsoránkat Jihoon kifizette a vacsorát. Nem is ért vagy szólt volna hozzám. Nagyon rosszul esett a viselkedése. Hazafelé az úton próbáltam közelebb kerülni hozzá, de ő nem engedte.

- Jihoon nyugodj meg, én nem haragszom rád és nem félek Anettől sem – mondtam határozottan.

Sajnos válasz nem jött a mondandómra. Lassan sírásba törtem ki.

- Mi bajod van? – hangom a sírástól elcsuklott, de a düh miatt elég erőteljes volt.

Összerogytam, ahogy kimondtam ezt a kérdést és csak sírni tudtam.

- Nem akarom, hogy Anett tönkre tegye az életedet – mondta és fölsegített, de utána megint elhidegült tőlem.

- Anett mondata kevésbe volt fájdalmas annál, amit most te teszel velem – mondtam haragosan.

- Mert én mit csinálok? – kérdezte komoly hangnemben.

- Most csak viccből kérdezed ugye? – kérdeztem vissza.

- Nem.

- Az szép. Akkor jöjj rá magad, miért akadtam ki.

Dühösen a játszótér fele tartottam és beleültem a hintába. Nem akartam elhinni, hogy nem tűnt fel Jihoonnak, hogy távolságtartó lett. A távolban láttam, hogy fut a játszótérre, majd lihegve bevágódik a mellettem lévő hintába.

- Rájöttél? – kérdeztem sírós hangommal.

- Igen. Sajnálom, de akkor a düh nagyobb volt bennem, mint a saját ítélőképességem – mondta szomorúan.

- Ezt megértem, de elvileg a barátnőd vagyok nem? – kérdetem aggodalmasan.

- Az vagy és az is maradsz örökre – mosolyodott el és átölelt.

Az ölelésében érezhető volt a félelem Anett miatt. Én nem engedem, hogy ez a kapcsolatunkba kerüljön.

- Én evvel tisztában vagyok. De nekem Anett miatt még egyszer ne akadj ki. Megoldom, ami tőlem telik. Ha kell, sulin kívül behúzok neki, ha arról van szó – mondtam és elindultunk az otthonom felé.

Az ajtó előtt még egyszer szorosan átölelt és kaptam egy jó éjt csókot is.

- Jó éjt szerelmem – mondtam aegyo közben.

- Jó éjt neked is. Nagyon cuki vagy – mondta és elindult ő is hazafele.

Beléptem a házba. Anya és apa a kanapén ülve egy filmet néztek. Megpróbáltam felsurranni, de ez sose volt az erősségem és anya észrevett.

- Kicsim, holnap meglátogatjuk mindkét nagyszüleidet rendben? – kérdezte anya, de az arcáról le lehetett olvasni, hogy én ezen nem változtathatok.

- Rendben – mosolyogtam anyáék fele.

- Lányom, nekem is van egy hírem neked – mondtam apa, de ez már tudtam, nem lesz egy boldog esemény.

- Mi lenne az apa? – kérdeztem, de már könnyes volt a szemem.

- A hétvégén újra útnak kell induljak – mondta és átölelt, mert én elkezdtem sírni.

Sose bírtam ki sírás nélkül, mikor apa útnak indult. Hiába voltam 5 éves, mikor megszerezte ezt a munkát, az elválás mindig is fájdalmas volt.

- És meddig leszel oda? – szipogtam és szorosabban hozzábújtam.

- Karácsony előtti napok valamelyikén – mondta, de már ő is a könnyeivel küszködött.

Felmentem a szobámba és elég hamar elaludtam.

MÁSNAP

Korán kellett keljek, mivel hosszú nap vár ma ránk, de ezt most nehezen viseltem. Letusoltam, majd kerestem egy elegáns szerkót, amibe megjelenhetek a nagyszülők előtt. A hajamat egy kontyba kötöttem és le is mentem anyáékhoz.

- Jó reggelt – üdvözöltem őket.

- Neked is – mondták egyszerre.

- Mit kérsz? – kérdezte anya.

- A szokásosat – mondtam és leültem apa mellé.

- És hova fogsz menni? – kérdeztem most már csillogó szemekkel.

Mindig minden országból kapok valami kis emléket. Imádom őket, mert ha hiányzik apa, csak rájuk nézek, és máris előttem vannak az emlékek, ahogy megkaptam a meglepetéseimet.

- Ausztria, Liechtenstein, Svájc, Franciaország és Spanyolország – mondta lelkesen.

- Olyan szép helyeken jársz majd – álmodoztam egy kicsit.

- Svájcba csinálok képeket neked jó? – kérdezte.

Ázsia után Svájcot szerettem a legjobban. Olyan gyönyörű ott a táj. Imádom.

- Köszönöm apu – mosolyodtam el, miközben anya a reggelit az asztalra tette.

Megreggeliztünk kocsiba ültünk és elindultunk anyu szüleihez, avagy másfél órás autókázás vette kezdetét. Az úton a kedvenc koreai zenéimet hallgattam és egyet elküldtem Jihoonnak is.

 CNBlue Love Girl című számát küldtem el neki, mert ez elmondta, hogy mit is érzek iránta. ( https://www.youtube.com/watch?v=Hn_mg-bqRP8 )

Az út további részébe aludtam. Arra keltem fel, hogy anya kelteget.

- Megérkeztünk és valaki nagyon hiányolt, mert elég sokat csipogott a telefonod – mondta nevetve apa.

Bementünk a házba, mama egy tálca sütivel várt minket. Kiderült, papa horgászni ment, így ő vele nem fogunk találkozni. Imádom mama sütijét, csak az a baj, hogy mindig kevés van belőle.

- Mama, mi a sütid receptje? – kérdeztem kiskutya szemekkel.

- Miért szeretnéd tudni? – kérdezett vissza rafináltan.

- Egy számomra nagyon fontos embernek szeretném elkészíteni – mondtam kifürkészhetetlen arccal.

Mama nagyon értett ahhoz, ahogy anyu is, hogy az emberek arcáról bármit leolvasson.

- Barátod van? – lepődött meg.

- Igen, van egy nagyon helyes barátja – mondta anya.

- És nagyon szereti a lányomat – mondta apa.

- Ráadásul kicsit hasonlít EunSoora – mondta anya.

- Igen mama, van egy barátom. Nemrég költözött a városomba. Félig magyar és félig koreai. A mamájánál lakik, pár házra tőlünk – mondtam csillogó szemekkel és elpirulva.

- Na, ennek nagyon örülök. Féltem, hogy sosem talál rád a boldogság a származásod miatt – mondta mama, majd elment a receptért.

Elég hamar visszahozta. Anyuék még javába beszélgettek. Majd leültünk ebédelni. Ilyenkor sok időnk nincsen. Ebéd után sajnos egyből indulunk tovább.

- Remélem, finomra sikeredik a sütemény – mondta mama és szorosan megölelt.

- Minden lelkesedésemet bele fogom adni – mondtam mosolyogva.

Beszálltunk a kocsiba és hazafele indultunk. Apa szülei ott laknak ahol mi, csak a város végén. Mivel csak most van időm megnézni mit írt Jihoon, bekapcsoltam a telefonom.

„Nagyon szép ez a szám. Mindent leír, ami közöttünk van.”

„EunSoo van valami baj, hogy nem írsz vissza?”

„EunSoo… ne akarj felidegesíteni!!”

„Noona, amint tudsz, írj vissza. Hiányzol”

Azt hittem egyszerre fogok sírni és nevetni. Hihetetlen ez a gyerek. Megemlítettem neki ez a hetem zűrös. Engesztelésképpen felhívtam telefonon.

- Annyeong Oppa! – szóltam bele a telefonba.

- Annyeong Noona! – halottam hangja megkönnyebbült.

- Remélem nem vagy rám dühös, mert nem írtam vissza – lett a hangom szomorkás.

- Nem, csak aggódok érted és nagyon hiányzol. Szeretnélek a karomban tartani és énekelni neked. És még több titkomat elmesélni – mondta a lehető legboldogabb hangon.

- Amint hazaértem átmegyek hozzátok jó? – kérdeztem.

- Az mikor lesz? – kérdezett vissza.

- Este valamikor. Még csak most fogunk menni apu szüleihez – mondtam mikor láttam a ház előtt vagyunk. – Bocsi Jihoon, de le kell tegyem, mert megjöttünk – mondtam és letettem a telefont.

Kiszálltunk a kocsiból és bementünk a házba. Apa szülei engem mindig valami apró ajándékkal várnak. Sose tudtam mi ennek az oka, de nem is kérdeztem egyszer sem.

- Sziasztok! – ugortam a nyakukba.

- Szia EunSoo! Mekkora lettél – mondta papa.

- És milyen boldog az arca – mondta mama.

- EunSoo most nem fog sokáig maradni – mondta apa.

- Miért nem? – kérdeztem egyszerre papával.

Így elfog maradni az örökös sakk rangadó.

- Mert hiányolja a barátja – mondta anya.

Remek, még meg se érkeztünk, itt már rögtön evvel kezdik. Nem azért jöttem el hozzájuk, hogy fél- egy óra múlva hazagyalogoljak.

- De én nem akarok hamarabb hazamenni – mondtam haragosan.

- EunSoo, hallgass a szüleidre – mondta papa.

- De nem azért jöttem ide, hogy hamar el is menjek – mondtam szomorúan.

- Majd az egyik hétvégén eljössz és bepótoljuk a sakkpartit, de már most menj nyugodtan – mondta papa.

- Biztos nem baj? – kérdeztem.

- Dehogy baj – mondta mama. – De ezt itt ne hagyd! – adott át nekem egy kis meglepetést.

Kinyitottam és egy szép nyaklánc volt benne. Egyből felvettem és elindultam haza, boldogan, de mégis csalódottan. 

Első randevú

Másnap korábban keltem a szokásos rutinomnál, de nem mocorogtam, mert nem akartam felkelteni Jihoont. Inkább hallgattam a szívdobogását és kiélveztem minden percét annak, hogy vele lehetek. A szívverése egyre gyorsabb lett és mocorogni is elkezdett.

- Jó reggelt napfény – mondta Jihoon.

- Jó reggelt neked is – mondtam és felültem az ágyon.

- Hova mész? Gyere csak vissza – mondta és visszarántott maga mellé.

- Csak felültem. Nem akartam sehova menni – nevettem el magam.

- Van kedved velem reggelizni? – kérdezte kiskutya szemekkel.

- Persze, hogy van. Ne kérdezz ilyen butaságot – mondtam és megcsókoltam.

Meglepődött tekintettel meredt felém.

- Jé, kérés nélkül megcsókolt – mondta röhögve és kimászott az ágyából. 

Én is követtem a példáját. Összeszedtem a cuccaimat és én is lementem a földszintre reggelizni. Mire leértem, Jihoon mindent előkészített. A szülei a nappaliba voltak és beszélgettek, nem törődtek avval, hogy én itt vagyok vagy, hogy itt töltöttem az éjszakát. Valószínű Jihoon beszélt velük rólam és az érzéseiről.

- Jó étvágyat – mondta Jihoon és adott egy puszit.

- Neked is jó étvágyat – mondtam és csendben elfogyasztottuk a reggelinket.

Ezután kikísért és hazafelé vettem az utamat. Pár perccel később belépve a házunkba anya és apa az ajtóban vártak engem.

- Miért nem jöttél haza az este? – kérdi apa.

- Sokáig beszélgettünk és én ott aludtam el – mondtam nyugodt hangnemben.

- De akkor nem volt semmi köztetek? – kérdi anya.

- Csókon kívül nem. Ja, a mellkasán volt a fejem, remélem nem sértettem meg vele senkit sem – nevettem el magam.

- Nem sértettél meg senkit vele. Együtt vagytok? – kérdezte apa.

- Nincs kimondva, de szerintem igen – mondtam hatalmas vigyorral a számon.

- Olyan jó téged ilyen boldognak látni – mondta anya.

- És ne feledd, ha kell és hazautazik, hosszabb szünetbe elutazhatsz hozzá. Mert a ti szerelmetek nagyobb, mint a távolság, ami lesz köztetek – mondta apa.

Felmentem a szobámba egy kis sorozatnézés miatt. Elkezdtem megnézni a Secret Gardent. Nagyon szeretem a koreai sorozatokat. Azt nem tudom Jihoon szereti e, de általában csak ilyenek mennek a tv-ben. Már majdnem a sorozat felénél tartottam, mikor SMS-em jött Jihoontól.

„Este 7-re érted megyek és elviszlek egy elegáns helyre. Szeretlek <3”

Elkezdtem keresgélni a szekrényem azon részében, amit évente néha nézek át, hisz nem szeretek elegánsan kinézni, inkább csak csinosan. Nagy nehezen megtaláltam egy rég viselt kissé estéjinek látszó nagyon elegáns türkizkék ruhát. A hajamat kontyba fogtam és minimális sminket tettem fel. Annyit vesződtem a ruhakereséssel, hogy már 7 óra lett. Már csöngettek az ajtón, mikor leindultam az emeletről. Apa nyitott ajtót, anya pedig a nappaliban ült.

- Gyönyörű vagy – mondta Jihoon.

 Anya hátranézett és leesett az álla.

- Csinos vagy kicsim – mondta apa.

- Vigyázz rá kérlek – mondta anya, majd kiléptünk az ajtón.

- Tessék gyönyörűm – adott át egy hatalmas virágcsokrot.

- Köszönöm szépen. Honnan tudtad, hogy a vörös rózsa a kedvencem? – kérdeztem, miközben átadtam anyának a csokrot.

- Csiripelték a madarak – mondta vigyorogva majd, apával összenéztek.

- Jól van, apa kiadod a titkaimat? – kérdeztem nevetve.

- Nem, de azért legalább figyelmes az urad – röhögi el magát.

- Induljuk, mert el fogunk késni – mondta Jihoon és elindultunk. 

Fél órát sétálhattunk a parkban. Mindig is szerettem abban a parkban sétálni. Megnyugtató érzés volt és most még boldogabban sétáltam, itt hisz velem volt, akit szeretek.

- Itt vagyunk – állított meg Jihoon egy étterem bejárata előtt. 

Mindig is kíváncsi voltam milyen étterem lehetett ez. Különös erről senkinek sem beszéltem. Vajon honnan tudta?

- Mindig is elakartam jönni ide. Boldog vagyok, hogy veled jöhettem el – mondtam és egy puszit nyomtam az arcára. 

Bementünk egy asztalhoz, ami nekünk lett lefoglalva. Szemem sarkából megláttam, hogy ott ül Anett és családja az egyik sarokban, de nem törődtem vele.

- Mit szeretnél enni? Válasz, amit csak akarsz – mondta Jihoon és a kezembe nyomta az étlapot. 

Elkezdtem nézni és a tenger gyümölcseit választottam. Egyik kedvenc ételem, de ritkán tudom elfogyasztani. Odajött hozzánk egy pincér.

- Eldöntötték már, hogy mit szeretnének? – kérdezte udvariasan.

- Nekem egy lasagne lesz, a hölgynek pedig tenger gyümölcsei – mondta Jihoon a pincér felírta a rendelést és el is ment.

- Nem is mondtam mit kérek – mosolyodtam el.

- De tudtam, hogy ez a kedvenc ételed – mondta.

Szemem sarkából észrevettem, hogy Anett közeledik felénk.

- Sziasztok! Bocsi a zavarásért, de mikor megláttam, hogy itt vagytok ti is, késztetést éreztem, hogy köszönjek nektek – mondta Anett.

- Szia, neked is – mondtam és gúnyosan néztem rá. 

El akart küldeni a bálról, most meg jó pofizik.

- Szia, Anett, ez kedves tőled – mondta Jihoon.

- Hiányoztál – mondta Anett és arcon puszilta Jihoont.

Kikerekedett szemekkel lefagyva néztem a történéseket. Tudtam, hogy Jihoon nem érez iránta semmit, de Anett, hogy bírt ilyen lépést meghozni.

- Ennyire nem lehetsz egy utolsó alak – fakadtam ki.

- EunSoo, nyugodj meg – mondta Jihoon.

- Igaza van a barátnődnek, szemét alak vagyok. És ez csak az első lépés volt, hogy tönkretegyem – mondta Anett és visszament a szüleihez.