Érdekes szünet kezdet

A buli óta gyökeresen megváltozott minden. Rékával szinte legjobb barátnők lettünk. A fiúk nem csesztetnek a nevem miatt. Anettet elég sokan elkerülik. Próbálok nyitni felé, de mindig eltaszít és próbál kiutálni az osztályból.  A hetek egyre csak gyorsabban teltek ahhoz, hogy őszi szünet legyen. Anyuék ismét betáblázták nekem ezt a hetet. Igaz, hogy apu ritkán van itthon, de most a barátaimmal nem fogok tudni találkozni.

*őszi szünet előtti péntek*

- EunSoo, kelj fel! – simogatott egy kéz. Felriadtam és a személy nyakába ugrottam.

- Annyeong appa! – üdvözöltem aput, akit augusztus vége óta nem láttam. Igen megszokott nálunk a koreai üdvözlet.
Próbált tanítani engem, de nem sikerült neki. De valaki pont ugyan ezt teszi.

- EunSoo várnak rád lent is – kiabált fel anyu. 
Gyors felöltöztem, fogtam a táskám és már lent is voltam. Apa nagyon jól elvolt Jihoon társaságába.

- Látom apa megismerkedtél a legjobb barátommal – nevettem el magam.

- Csak barátok vagytok? – akadt ki apum.

Jihoonra néztem és elnevettük magunkat. Nyílt titok az osztályban, hogy nem vagyunk közömbösek a másik felé, de az ominózus csók óta semmi nem történt. Fél, hogy elveszítene és én is félek, hogy itt hagyna engem.

- Jihoon gyere, induljunk, mert elkésünk.

- Már is ott vagyok – kiáltott utánam.

Az úton mást sem hallottam, csak "de aranyos apud van", "nagyon kedvel engem" és hasonló aranyos kis megjegyzéseket tett. Apum sose látott még fiút ilyen közel hozzám. Biztos furcsa volt számára a ma reggel.  A suliba érve kettéváltunk az óra kezdésig. Bementem a terembe Rékához, míg Jihoon a szomszéd osztályba egy koreai lányhoz. Cserediákként van itt és Jihoon szeret vele beszélni hisz anyanyelvét használhatja. Bár féltékeny vagyok, de nem stresszelem magam feleslegesen.

- Jó fej a cserediák? – kérdeztem.

- Igen, de úgy érzem akar valamit –mondta letörten.

- És ez miért baj? Hisz mind a ketten koreaiak vagytok.

- De ő már márciusba megy vissza. Én meg véglegesen 4 év múlva. Semmi értelme nem lenne. Csak nyáron látnám, meg nem is ő tetszik nekem.

- Ne kezd Jihoon! – förmedtem rá mikor bejött a tanár.

Az órát ridegen töltöttük egymás mellett. Mintha valami rosszat mondtam volna. Nem akartam megbántani, de ameddig nem beszéljük meg ezt a helyzetet felesleges egymás agyára menni vele.

- Jihoon, miért vagy velem most rideg? – érdeklődtem.

- Mert te jobban ismersz bárki másnál. És nem fogom a harcot elveszíteni egy biztos lehetőség miatt. Szeretlek, ezt te is tudod. Fontos vagy a számomra. Hara meg csak egy lány, aki aranyos kedves és beszéli az anyanyelvemet – mondta, miközben elsírta magát.

- Nem fogod elveszteni a harcot, csak én tényleg nem tudom, mi lenne a legjobb kettőnk számára. – válaszoltam és lehajtottam a fejem.

- Adjunk időt a másiknak. Nem akarlak sürgetni, de én nem tudok csak barátnak tekinteni – mondta és puszit nyomott a fejem tetejére. 
Felültem és letöröltem a könnyeimet.

- Beszéljük meg ma nálam. Nincs kedvem most a mai esti programhoz – nevettem el magam.

- Gyanítom, apudnak sem lenne ellenére – nevetett fel.

Az órák nyugodalmasan teltek el és elég hamar. Jihoon karjába karolva mentünk hozzám.

- Sziasztok! – üdvözölte anyuékat mikor két ismeretlent láttam meg.

- Umma? Appa? – sírva kérdezte Jihoon.