Találkozások

Aznap este Jihoon elvitt a Pledis dormba, hogy bemutasson a fiúknak.

- Milyen utad volt? – kérdezte Jihoon miközben elkezdtünk sétálni.

- Jó, csak hosszú. Életemben nem utaztam ennyit egyszerre.

- Én már párszor tettem meg hosszú utakat.

- Tudom – szóltam el magam.

- Dongjun?

- Igen. Sajnálom.

- Semmi baj. Már úgy is el akartam mondani neked.

- Azt hittem azért nem mondtad el, mert nem bízol bennem.

- Bízok benned, csak mire eljutottam oda, hogy elmondom, már utaznom kellett – fogta meg a kezem.

- Meg nem akartad, hogy még egy rohamot kapjak, igaz?

- Pontosan. Féltelek, mert szeretlek.

- Én is téged.

Már a távolban láttam a Pledis feliratot.

- Nem a dormba megyünk?

- Nem, mert felhívott Seungcheol, hogy még nem végeztek. Csak mikor mondtam neked, nem tudtam róla.

- Aha. Ugye nem tudják, hogy én is megyek?

- Nem. Meglepetés leszel.

- Vicces lesz. Bár már vártam erre a pillanatra.

Bementünk az épületbe. Mindenki kíváncsian nézett felém. Az After School lányok megállítottak minket.

- Ők itt.. – kezdte el mondani a mondatot Jihoon.

- Az After School – mosolyogtam.

- Igen. Ki a kedvenced?

- Raina és Nana.

- Raina és Nana csinálnátok egy közös képet EunSooval?

- Persze. Ő a barátnőd igaz? Nagyon szép – mondta Raina.

- Így igaz, nagyon szép – folytatta Nana.

Beálltak mellém, majd Jihoon csinált egy képet.

- Gyertek, csináljunk egy közöset is – kérte a többieket Nana.

Ezután az összes After School tag is körém gyűlt. Megöleltek és elérhetőséget cseréltünk.

- Annyeong! – mondták a lányok.

- Annyeong! – mondtuk mi is.

Folytattuk utunkat az épületben a Seventeenhez. Menet közben Jihoon végig kézen fogva sétált velem. A terem folyosóján egy középkorú férfi állt velünk szemben.

- Annyeonghaseyo SungSoo – hajolt meg Jihoon, így én is meghajoltam.

- Annyeong Jihoon. Ő ki? – kérdezte.

- Ő EunSoo. Eljött most unokatesómmal meglátogatni, mert hallották mi történt.

- Üdvözlöm EunSoo, én vagyok a Pledis CEO-ja Han SungSoo. Remélem hamar sikerülni fog az álmod.

- Jó estét! Örülök a találkozásnak. Én is nagyon remélem.

Egyik ajtón egy fiatal srác lépett ki majd, amikor meglátott meghátrált és visszament.

- Érezd jól magad Szöulban – mondta és útjára ment.

Jihoon már bement a terembe. Félősen benyitottam. A 12 fiú egy sorba elém állt.

- Szia EunSoo! – köszöntöttek.

- Sziasztok – köszöntem én is.

A fiúk egymás mögé sorakoztak, majd egymás után bemutatkoztak.

- Seungcheol vagyok, a leendő csapatunk leadere.

- Én Seokmin vagyok. Örülök a találkozásnak.

- Soonyoung vagyok. Örvendek – pacsizott le velem.

- Mingming vagyok, az egyik kínai tag – mosolygott.

- Lee Chan vagyok, remélem fogunk majd együtt táncolni.

- Samuel vagyok, a legfiatalabb tag a csapatban.

- Seungkwan vagyok, aki a mókáért felelős.

- Wonwoo vagyok, remélem, jól kijövünk majd – ölelt át.

- Mingyu vagyok. Örülök, hogy végre emberi nagyságban láthatlak – kacsintott.

- Hansol vagyok az egyik amerikai tag. Jó itt látni téged.

- Junhui vagyok, eddig színész voltam, de a másik álmomat is teljesíteni akarom.

Elég bizarr volt 1-2 bemutatkozás, de nem bántam meg, hogy eljöttem hozzájuk is.

- Nagyon aranyosak vagytok, remélem nem lesz sokáig tartó tranee időszakotok.

- Mi is ebben bízunk – mondta Wonwoo.

- Mit szólnátok egy közös táncoláshoz? – kérdezte Seungcheol.

- Legyen, de valami pörgős számot tegyetek be – mondta Jihoon.

Seungkwan elindított egy pörgős számot a fiúk már táncoltak is.

- EunSoo! EunSoo! EunSoo! – kántálták.

Én is el kezdtem táncolni a zene ütemére. A fiúk csal ámultak. Jihoon pedig tartotta velem a lépést. Ő úgy is ismeri milyen vagyok a zene hatására. Felszabadulok és mindent kizárok magam körül.

- Whoa! Nagyon ügyes vagy – mondta Soonyoung.

- Köszi. Sokat szoktam gyakorolni.

- Meghiszem azt. Gondolom feszültség levezetőnek is használod – mondta Seungcheol mosolyogva.

- Néha igen. Bár most inkább a jelentkezésemen van a hangsúly.

- Hova akarsz jelentkezni? – kérdezte Seungkwan.

- LOEN – mosolyogtam.

- Mit fogsz előadni? – kérdezte Mingyu.

- Csak a koreai számot tudom az Hyuna Bubble pop. Tánc és ének is megy. Az angol számot még nem tudom pontosan.

- Eltáncolod és énekled? – kérdezte Samuel.

- Igen, de a kiejtésem még nem a legjobb.

- Semmi baj. Még itt vagy segítünk – mondta Jihoon.

Elindították a számot. Mikrofont nyomtak a kezembe. Elkezdtem énekelni és táncolni. Furcsa volt előttük, de nem voltam parás. Most minden jobban ment, mint otthon valaha. Mikor véget ért, akkor vettem észre, hogy a többieknek leesett az álluk.

- Te csak otthon gyakoroltad? –kérdezte Wonwoo.

- A kiejtésed tök rendbe volt –folytatta Mingyu.

- Igen csak otthon. Az énekem meg talán azért ilyen jó, mert énekkaros voltam.

- Ügyes vagy noona – ugrott a nyakamba Jihoon.

Az ajtón belépett Raina, Nana és Lizzy.

- EunSoo el tudnál jönni velünk egy kicsit? – kérdezte Raina?

- El, gondolom – mormogtam magam alatt.

- Menj nyugodtam, majd hívlak, hogy merre vagy – mondta Jihhon.

A lányokkal karöltve mentem egy másik próbaterembe.

- Lesz egy meghallgatás a LOEN-nél jövő hétvégén. Az a célunk, hogy bejuttassunk oda. Szeretnénk neked segíteni, ha neked nem megterhelő. Mi jobban tudjuk, milyen a csajos idolok világa –mondta Lizzy.

- Benne vagyok, de azért szeretnék Jihoon mellett is lenni – mosolyogtam.

- Mondtam, hogy ilyen választ fog adni – nevetett Raina.

- Erre mi is gondoltunk, bár kérdéses, hogy a CEO mit fog gondolni erről – szólt Nana.

- A CEO nagyon támogat engem – válaszoltam.

- Nem a miénkre gondoltam, hanem a LOEN-éra. Kapcsolatba vagy és kezdő gyakornok létére. De remélem, nem ellenzi majd.

- Bízzunk a legjobbakban.

- Majd ha felvettek, akkor aggódjunk ilyeneket – mondta Lizzy.

Elkezdtük a próbát. Előbb csak eltáncoltam a koreográfiát. Helyenként belejavítottak és nőiesebb mozgást hoztak ki belőlem. Ezután elengedtek, de holnap délután egyre vissza kellett jöjjek. Visszamentem a terembe, mert Jihoon nem hívott, de ott nem találtam meg őket. Lementem a földszintre, de ott sem voltak. Így én hívtam fel őt.

- Szia! Merre vagytok?

- A dormba, te?

- Pledis épület földszint. Értem jössz?

- Te nem a hotelben alszol?

- De, viszont szerinted, hogy találok oda?

- Jó bocsi elfelejtettem. Fél óra és ott vagyok.

Kimentem az épület elé. Nem voltam túl melegen öltözve a várakozáshoz. Egy ismeretlen srác ült le mellém. A kabátját rám terítette.

- Gyakornok vagy? – kezdte a beszélgetést.

- Még nem, de az akarok lenni – mosolyogtam.

- A Pledisnél?

- Nem. Itt csak egy ismerősömet várom. A LOEN-nél szeretnék az lenni.

- Én ott vagyok gyakornok. Song Kyungil – mutatkozott be.

- EunSoo. És milyen ott lenni? Nehéz bekerülni? – fakadtam ki.

- Én imádom. Elárulok egy titkot. Én tavasszal idol leszek. Remélem szeretni fogod a számainkat. Nem olyan nehéz bekerülni, mint a legjobb 3 céghez, de kell tehetség. Várjunk. Te leszel az, aki miatt összehoztak egy személyes meghallgatást?

- Szerintem igen, de ez így bejárta a LOEN-t?

- Igen. Furcsa, hogy egy személy miatt ezt meglépik.

- Én is furcsálltam a dolgot mikor mondták nekem.

- Ha gondolod, segítek a felkészülésben. Nálam van táncterem. Ez a számom – adott át egy cetlit.

A távolban megpillantottam Jihoon-t, aki futni kezdett mikor meglátta van mellettem valaki.

- Gyere EunSoo mennünk kell – húzott magával.

- Szia Kyungil. Köszönöm a kabátodat.

- Szia! Remélem, látlak még.

Jihoon végre elengedte a kezem.

- Ő ki volt?

- Song Kyungil. LOEN gyakornok.

- És miért beszéltél vele?

- Bocsánat, hogy nem küldtem el melegebb éghajlatra. De jól esett a társasága és a kabátja.

- Ne haragudj, csak féltékeny lettem.

- Mire föl? Szeretlek, de te nem bízol meg bennem?

- Semmit se tudok még a szerelemről. Fontos vagy nekem.

- Te is nekem – öleltem meg.

Együtt sétáltunk a hotelig, ahol megszálltam. Búcsút vettünk egymástól, majd a saját utunkon mentünk tovább.

Szilveszter egy csavarral

Szerk megj: Soha nem kívánnék ilyet a valóságban senkinek, főleg nem Jihoon szüleivel.

Szilveszter napja ugyan úgy telt az elején, mint egy átlagos nap. Zenét hallgattam, majd táncoltam egy keveset. Anya dél környékén jött fel.

- Kicsim, kész van az ebéd – ült le az ágyamra.

- Rendben.

- Nagyon feszültnek nézel ki. Minden rendben?

- Persze, csak nagyon szeretnék bekerülni a Loenhez.

- Elhiszem, de neked nem kellene túlhajszolni magad.

- Tudom, majd figyelek az egészségemre is. Teljes körű kivizsgálásom még lesz?

- Igen. Vérvétel és néhány szituáció felmérés. Ezután megpróbáljuk megoldani, hogy olyan gyógyszert kapj, ami jó Koreában is.

- Értem. Remélem nem lesz többet baj, így az egészségemmel.

Lementünk az étkezőbe. Apa már várt ránk, de hallottam valakivel beszél.

- Szia EunSoo! – ugrott a nyakamba Dongjun.

- Szia! Mi szél hozott el hozzánk? – érdeklődtem.

- Jihoon tegnap felhívott. Nagy baj történt kint a családjával. Azért jöttem ide, hogy magammal vigyelek.

- Elengedtek a szüleim?

- El. Megyek, segítek pakolni.

Fölmentünk a szobámba. Dongjun elővette mind a két bőröndömet, amíg én, mint egy hülye néztem mi kell nekem.

- Meddig maradok vagy maradunk ott? – érdeklődtem.

- Én max 1 hétig tudok, neked meg január közepén kell visszaérj.

- Értem. Összepakoltam egy bőröndnyi ruhát. Eltettem a gyógyszeremet és pár sminkes kellékemet. 1 óra alatt indulásra kész voltam.

- Nagyon vigyázz magadra. Bármi van, megadom a leendő kollégám számát. Ő már kint dolgozik és tud angolul, majd segít neked – mondta apa.

Anyától csak egy ölelést kaptam. Bár jelen esetben ez is bőven elegendő volt.

Kimentünk a kocsihoz. Bepakoltam és beültem. Dongjun is beszállt, majd a reptér felé vettük az irányt.

- Pontosan nem tudod mi történt?

- Annyit tudok, hogy Jihoon szülei épp hazafelé tartottak és beléjük hajtott egy másik autós.

- Jézusom. Ugye nem halt meg senki.

- Nem. Anyukája könnyebb karcolásokkal megúszta, de még kórházban van. Apukája az intenzív osztályon van, de nincs életveszélyben.

- Még szerencse – szomorodtam el.

Az út további részén csak az ablakon bámultam ki. 1 óra múlva a reptéren voltunk. Bementünk a terminálba és kerestük azt a járatot, ami Szöulba megy Dubajon keresztül.

- Kb mikorra érünk oda?

- Az itteni idő szerint holnap reggel, mert sokat kell várni Dubajba.

Megvettük a jegyet és be is adtuk a csomagunkat. Még 1 óra volt a beszállásig. Addig próbáltuk jobban megismerni egymást.

- Mikor ismerkedtél meg Jihoonnal? – kezdte Dongjun az érdeklődést.

- Szeptemberben az első iskolai napon. Vicces sztori. Mindig kések mindenhonnan. Az évnyitón is ez volt és csak mellette volt hely. Majd kiderült, hogy egy környéken lakunk.

- Szép kis történet. Nagyon aranyosak vagytok együtt. Jó volt már ilyen közegben is látni.

- Mert régen milyen volt? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Nem mesélt az első magyarországi ittlétéről? Itt volt nálunk, mert a szülei nem bírtak vele.

- Nekem azt mondta most volt itt először.

- Nem dicsekszik vele. Túl rossz társaságba keveredett, lógott a suliból és nem tanult. Ez egyfajta védekező funkció volt tőle az állandó költözésre. Mikor itt volt velem, akkor nagyon megnyílt, és sok minden baját elmondta nekem. Sajnáltam, de jobb volt itt neki.

- Így már érthető miért nem beszélt róla, bár azért rossz, hogy ennyire nem bízik bennem.

- Bízik benned, csak félti magát a csalódástól. Én úgy látom, jelenleg nagyon jól megvagytok együtt, de sok idő van addig még felnőttök. Sokat változhat az igényetek.

- Gondolom, bár nem kellene beszállnunk?

- De szálljunk be és majd folytatjuk ott.

Elindultunk a beszállási ponthoz. Izgalmas volt, elsőnek repülőre szállni. Izgalmas volt és pont az ablak mellé ültem. Miután beszálltunk, még 10 percet vártunk az induláshoz. Mikor megmozdult a gép megrémültem.

- Most mi lesz?

- Elindulunk a kifutópályára, és majd onnan szállunk fel.

- Remek, nagyon izgulok.

A gép már a kifutón volt. Egyre gyorsabban mentünk, majd föl is szálltunk.

- És mit szeretnél még tudni Jihoonról?

- Nem is tudom. Milyen viszonya volt a szüleivel?

- Egy ideig utálta őket. Nálam változott meg a véleménye. Eddig annyit látott az egészből, hogy a szülei ki akarnak vele tolni, amiért ő mindig máshol van, mint a szülővárosa. Nagyon rosszul érintette, mert ott kellett hagynia a barátait Busanban, ő pedig az országot járta. Én magyaráztam meg neki, hogy miért van. Ők azért dolgoznak, hogy mindent megadjanak neki. Ez által javulni kezdett a kapcsolatuk. Majd jött ismét a magyar élet és te.

- Szegény. Akkor elég nehéz lehetett a gyerekkora. És te, hogy kerültél Magyarországra?

- Összeismerkedtem még 10 éve egy magyar lánnyal. Ahogy beszélt az országról, és amilyen mentalitása volt, beleszerettem a lányba és az országba egyaránt. Az ország szép, gyönyörű nők élnek itt, és egy furcsa és nehéz nyelvet beszélnek. A mai napig vannak olyan szavak, amiket nem tudok rendesen kiejteni, de imádok itt élni. Téged mi vonz Koreába?

- Meg akarom ismerni azt a helyet, ami az én országom is. Hiába vagyok negyed részt koreai, ismerni akarom a kultúrát, nyelvet, ünnepeket és akarok egy saját hanbukot is. 

- Te koreai vagy? Én azt hittem az EunSoo a beceneved – nevetett.

- Az a saját nevem. Igen, apai ágon vagyok az. Apa félig koreai és félig magyar. A nevemet pedig a dédim után kaptam, de az már szomorú történet, így nem térnék ki rá.

- Megértem. Nem akarom, hogy a repülőn sírj. Biztos rossz történt. De érdekes, hogy koreai vagy.

- Apum folyamatosan meg akart koreaiul tanítani. De gyerekként nem éreztem szükségét rá, utána nem találkoztunk sűrűn. Kamionozott, így boldog voltam, ha 1-2 hétig láthattam.

- Megértem. Gyerekként nehéz is megtanulni. Nekünk is sok időbe telik, főleg az írást megtanulni. Bár nekem az olvasás nehezebben ment. Igaz ez emberfüggő. Ez a két legnehezebb.  A beszédbe az illem megtanulása okozhat nehézségeket.

- Remélem jól fog menni. Van fél évem rá. Igaz, sok koreai órám lesz, de vannak kételyeim.

- Ne legyen. Jó tanárral hamar menni fog. Plusz, ha felvesznek céghez, ott is sokat törődnek a nyelvvel. És megvan hova akarsz jelentkezni?

- Loen. Valamiért szimpatikus nekem és szeretem IU hangját és nagyon tehetséges is.

- A Loen szerintem is jó választás lenne. A három nagy céget miért nem zártad ki?

- Mert kívülről is látszik milyenek. Érdekes, hogy ők minden díjat megkapnak, de a kis cégektől alig nyernek. Én inkább nyerek saját erőmből, minthogy segítséggel.

- Ebben teljesen igazad van. Ismerősöm pont az SMEntről írt dolgozatot és kénytelen volt félig megnézni mi folyik ott. Elég durva. Okos lány vagy, hogy nem bízol bennük.

A hangosbemondóba bemondták, hogy leszállás. Meg is lepődtem, hogy viszonylag hamar oda is értünk. Viszont 4-5 óra semmittevés jön. Nem volt semmi kedvem bármit is csinálni. Dongjun épp a bőröndöket várta, mikor megláttam milyen szép kint a táj.

- Szét tudunk nézni? – érdeklődtem.

- 4 és fél óra múlva megy a gép. Másfél 2 órával hamarabb jó lenne már itt lenni, úgyhogy menjünk ki, jobb dolgunk nagyon úgy sincs.

- Remek – ujjongtam.

Kimentünk a free zone-ba és onnan néztem a gyönyörű csillagos eget és a repülőket, amik vagy épp elhagyták Dubajt vagy, épp ide érkeztek. Lassan kezdett elnyomni az álom. Dongjun keltett fel.

- Ideje lenne bemenni, mert egyre hűvösebb a levegő.

- Rendben.

Megkerestük melyik terminálba kell menjünk, hogy becsekkoljunk. Majd az ott lévő kisebb boltokba néztünk szét.

Úgy 1 óra elteltével már nagyon untam magam, de Dongjun oppa meghívott egy forró csokira, még ő megivott egy kávét. Néha feltettünk kérdést a másiknak, de most csendesebbek voltunk. Én betudtam annak, hogy fáradtak vagyunk. 2:30-kor kezdhettük meg a becsekkolást, de még így is fél órát kellett várni a beszállásig.

- Te egyszer eljönnél nyaralni Dubajba? – kérdeztem a lassan elalvó Dongjunt.

- Biztos, de még nászútra is. Remek város szerintem. Bár az biztos eljutni ide hosszú idő – mondta félig ásítva.

- Nekem csak nyaralás lenne itt. Nászút messze van még, de nekem Párizs a szerelem jelképe, és én inkább ott tölteném.

- Nekem lassan ki kellene találni, mert meg akarom kérni a barátnőm kezét.

- De aranyos gesztus. A barátnőd mit szeret? Hátha tudok segíteni.

- Imádja az egzotikus helyeket, új kultúrákat. Neki mindig is ez jelentett mindent. Vérében van a tánc és az ének, de túl félénk vele bármit kezdeni. Szereti Koreát, de még nem jutottunk el oda.

- Szerintem vidd el Koreába és mutasd be a fontosabb részeket, majd Jejun kérd meg a kezét. Mivel szereti az egzotikus helyeket, akkor legyen Bora Borán az esküvő és a mézes hetek pedig valami európai országban – mondtam és fölszálltunk a repülőre.

Ismét ablak mellett ültem, aminek nagyon örültem.

- Látom, szeretsz ablak mellett ülni.

- Igen, bár nem ültem repülőm ezelőtt, jó kinézni az ablakon menet közben.

- Viszont köszönöm az ötletet. Sokat segítettél.

- Nincs mit. Remélem jól fog alakulni a helyzet.

Elkezdtük a felszállást. Incheonig még 8 óra utazás volt hátra. Engem nagyon hamar elnyomott az álom.

Leszállás előtt keltett minket fel a Stewardess, hogy lassan megkezdjük a leszállást. Bekötöttem magam és az ablakon néztem ki.

- Tudja, hogy jövünk?

- Nem, de én tudom hol találjuk meg. Bár előbb lepakolunk a hotelbe, amit erre a hétre ki is vettem.

- Rendben.

Amint megtaláltuk a bőröndjeinket, hívtunk egy taxit és egy gangnami hotelbe tartottunk. Nekem első látásra nagyon tetszett a város. A szállodába külön szobát kaptam. Szerencsére csak az első emeletre kellett felmenni. Az én szobám a 110-es, míg Dongjun szobája a 111-es volt.

- 5 perc múlva lent a bejáratnál találkozunk.

Gyorsan átöltöztem és a sminkemet is megigazítottam. Menet közben összefogtam a hajamat.

- Kész vagyok.

- Akkor induljunk. Innen 20 perc séta lesz.

Némán sétáltunk egymás mellett. Nagyon féltem, hogy Jihoon rosszul fogja magát érezni, hogy itt vagyok. Remélem nem így lesz. 20 perc után egy kórház előtt álltunk.

- Készen állsz?

- Készen, de tudod hova kell menni?

- Igen tudom. Beszéltem az egyik bandataggal. Harmadik emeleten szokott lenni az anyukája mellett, és onnan néha fölmegy az ötödik emeletre az apukájához.

- Értem. Menjünk.

Bementünk az épületbe a lifthez. Beszálltunk és megnyomtam a hármas gombot. A gyomromba apró görcsök lettek. Féltem és egyben nagyon izgultam. Megállt a lift és Dongjun szállt ki hamarabb, majd én is követtem. Dongjun átkarolt és úgy mentünk a kórterem felé.

- Nyugodj meg, nem harapja le majd a fejed.

- Tudom.

Dongjun bement a kórterembe, én pedig kint vártam. Hallottam az ajtó nyitódását, majd Jihoont is megláttam. Elkezdett sírni, amitől én is elsírtam magam.

- Ugye minden rendben lesz? –kérdeztem mikor átöleltem.

- Igen, csak rossz így látni őket. Köszönöm, hogy eljöttél.

- Ez semmiség. Remélem így nyugodtabb vagy egy kicsit.

- Igen. Meddig maradtok?

- Dongjun jövő héten megy haza én pedig január közepén –mondtam és megpusziltam Jihoont.

Lehetőség

Másnap reggel álmosan keltem fel. Nem igazán tudtam aludni. Elgondolkoztam mi lenne jó nekem a jövőben. Kétségeim merültek fel. Nem biztos, hogy én a Pledishez akarok menni. Igaz, egy kiadócégnél lennénk, de így se lennénk többet együtt. Viszont más kiadócéghez szívesebben mennék, mert nem lennék frusztrált, hogy egy épületbe vagyunk, de a szoros időbeosztás miatt nem tudok vele találkozni.

A gondolataimat a kopogás zavarta meg.

- Igen? - kérdeztem.

- Én vagyok az - jött be anya.

Leült az ágyam szélére.

- Mi a baj?

- Kétségeim vannak afelől, hogy én biztos a Pledishez akarok-e menni.

- Pedig annyira vágytál oda.

- Nem oda vágytam, csak egy lemezkiadó cégnél szeretnék elhelyezkedni. Jihoon a megkérdezésem ellenére kérdezte meg a Pledist, mert meg akart lepni.

-  És miért nem akarsz a Pledishez menni?

- Mert attól, hogy én is ott vagyok gyakornok, nem jut több időm rá. Maximum zavarni fog az, hogy mindennap ugyan abban az épületbe vagyunk, de sose láthatom. Akkor inkább leszek egy másik cégnél. De majd a születésnapomig eldöntöm. Addig akarok éneklést és táncot gyakorolni. Utána pedig egy számomra kedvező céghez jelentkezek.

- Remélem, helyesen fogsz dönteni, de hát te alakítod a saját életedet és mi pedig mindig melletted leszünk.

- Köszönöm. És melyik suliba fogok járni Szöulban?

- Még megnézzük milyen lehetőséged van és utána döntünk. De előbb a nyelvre kéne a hangsúlyt fektetni meg, hogy elérd a célod.

- Tudom. Remélem, jól fogok dönteni.

Anya kiment a szobámból, én pedig folytattam az elmélkedésemet. Megnéztem milyen cégek vannak. Azt tudtam, hogy a TOP 3 cég ki van csukva. Megnéztem pár cég oldalát. Köztünk volt kettő, ami megfogott. Az FNC és a Loen. Mind a kettő szimpatikus nekem. Majd meglátom melyik fog felvenni. Lementem a nappaliba, hogy egyek valamit. Az asztalon megláttam a mézeskalácsot és rohanni kezdtem érte. Menet közben elgáncsoltak.

- Apa?

- Igen lányom?

- Ezt most miért kaptam?

- Mert enyém a mézeskalács.

- Én isz enni akarok belőle.

- Akkor mutass egy aegyos cukiságot érte.

- Appa~, én isz kérek! - mondtam vékony hangon, miközben a pilláimat rebegtettem.

- Ezt még gyakorolnod kell, de itt van, tessék- adta át apa a sütis tálat.

- Sose tudtam nagyon cuki lenni. Bár ha lehet gyakorolni, akkor hajrá.

- Valamennyire lehet. Bár személyiségfüggő. Ismerek olyan lányokat, akik nagyon nem tudnak.

- Az gondolom elég vicces tud lenni. Jessica se nagyon szokott.

- Na majd ha kint leszünk Koreába, sokkal jobb lesz. Ott szinte mindennapos tevékenység.

- Tudom. Ulzzangok előszeretettel csináljál. Egyik védjegyük. Viszont nekem a szép arcom az - biggyesztettem le az ajkam.

Leültem az asztalhoz és megettem a maradék mézeskalácsot. Ezután felmentem a szobámba és írtam üzenetet Jihoonnak. Megírtam neki, hogy a nyáron Koreába költözöm. A kétségeimet is valamilyen szinten beleírtam. Remélem nem lesz rám mérges.

Elkezdtem egy új koreográfiát megtanulni. Egy koreai számot akartam, mert azt el tudom énekelni és táncolni is. Úgy gondoltam a számomra megfelelő Hyuna - Bubble pop száma. Csajos és én nagyon szeretem ezt a számot. Ez lenne az egyik szám, amit előadnék a válogatón. A facebookon jött egy üzenet Jihoontól.

„ Ez egy nagyon jó hír. Sokkal hamarabb itt lehetsz, mint gondoltam. Ha úgy gondolod nem muszáj egy lemezkiadó cégnél lennünk, de én jobban szeretném és az érdekedben is szóltam már. De melyik cégre esett a döntésed? ”

„ Loen vagy FNC, bár a Loen valamiért szimpatikusabb. Sajnálom, de meg se kérdezted oda szeretnék-e menni vagy sem. Megértem, hogy várnak rám, de ha nem érezném jól magam az senkinek se lenne jó. Igen fura, hogy hamarabb leszek ott, mint képzeltem. ”

Pár perc múlva jött a válasz miközben a dalszöveget írtam le egy lapra.

„ Tudom kicsit önző voltam a Pledis miatt. De ha kibírjuk a távolságot, ezt is ki fogjuk bírni. Remélem sikerül önerőből az álmodat megvalósítani. Nagyon szeretlek és hiányzol. ”

Miután leírtam a dalszöveget, elkezdtem megtanulni. Nehézkesen ment, de még nem kezdtem el koreait tanulni, így nem is vártam többet. A koreográfiába néhány helyen változtattam, mivel nincs társam, akivel megcsinálhatnám a táncot. A délután folyamán a refrént sikerült tökéletessé tegyem. Egy hiba se volt benne.

- Kicsim gyere ebédelni! – kiabált fel anya.

Lementem az étkezőbe és helyet foglaltam. Az ebéd most nagyon egyszerű volt, de ezt nem bántam. Karácsonykor mindig többet eszek, mint az év többi napján.

- Mi a baj? – kérdezte apa.

- Elmélkedem a jövőmben.

- Miért? Tegnap azt mondtad van egy cég, amelyik vár rád.

- Ez igaz, de én nem akarok odamenni.

- Miért nem? Hisz Jihoon ott van. Ennél több nem is kellene.

- De én avval csak frusztráltabb lennék. Egy cég és helyszín, de más napirend. Alig tudnánk találkozni. Így inkább egy másik céghez szeretnék menni.

- Ebben igazat adok. Meg a te jövőd nem akarok beleszólni a dolgaidba. Viszont remélem az álmod teljesülni fog.

- Én is bízom benne. Mindent megteszek érte.

- Ez a beszéd!

Ebéd után visszamentem a szobámba gyakorolni. Közben fel-felpillantottam a facebookomra.

„ EunSoo, remélem nem baj, hogy így mondom el neked, de köszönöm, hogy vagy nekem. Remélem az én közreműködésem nélkül tényleg sikerülni fog az álmod. A CEO szerint is jó döntést hoztál, de ha nincs más lehetőség tárt karokkal vár.
U.i: Remélem tetszettek az ajándékaim. ”

„ Mindenki támogat, ami nagyon jól esik. Örülök, hogy a CEO nem vette le a fejemet, mert nem oda akarok menni. Az ajándékok pedig meseszépek. Nagyon szépen köszönöm. Majd a jelentkezésemnél segítenél egy kicsit? Nekem kicsit bonyolult ez az online audition dolog. Sok sikert neked, nektek. ”

Folytattam a táncolást kifulladásig. Amikor pihenésre volt szükségem, megnéztem az Éhezők viadala című filmet. Számomra az eleje kicsit hosszú és unalmas volt, de a végére izgalmakkal teli élményekkel volt felturbózva. A kedvenc jelenetem az volt, amikor a viadal előtti gyakorlatoknál meghajolt Ketniss. Elég vicces volt. 

Anyáéknak egész nap pattogtam és a filmet meséltem el nekik.

Vacsora előtt apával a nappaliba játszottunk. Kihívott Ki nevet a végén című játékba. Soha senki nem tudta eddig megverni.

- Ma megverlek ebben a játékban! – kiáltottam el magam.

- Ne bízd el magad kicsim – mondta apa.

- Jó passzba vagyok és érzem, hogy nyerni fogok ellened. S a megérzésem tudod, hogy sosem csal – nevettem el magam.

- Drágám, kösd fel a gatyádat, mert a lányod ma meg fog verni – mondta anya a konyhából.

Elkezdődött a játék. Az első pár körben még apa vezetett, de nekem ért be elsőnek a bábum. Pár körrel később 1-1 bábú volt bent mind a kettőnknek. 5-10 perccel később nekem beért a második is.

- Jeeeeeeeee! 2-1 nekem. Eddig jobb vagyok nálad! – ordítottam.

Mindig is utáltam veszíteni. Apát pedig senki nem tudta letaszítani a trónról.

- Majd a végén meglátjuk ki nevet.

A harc tovább folytatódott. Pár körön belük 2-2 lett. Az eredmény mellett pedig fél pályás volt az előnyöm. Igaz, ebben a játékban mint sem ér, de kellő önbizalommal töltött el. Nem telt bele 5 percbe, 3-2 volt az állás. Apának nem volt szerencséje az utolsó 5 körében, mert a legmagasabb dobása is csak a 3 volt. Így mire neki is beért a 3. bábuja, az én utolsó bábummal majdnem a pálya végén voltam. Olyan 3 perc elteltével be is értem mind a 4 bábuval.

- Nyertem! Én nyertem! Én vagyok az első ember, aki legyőzött. Kis lépés nekem, de nagy lépés a többieknek.

- Ezt a csatát megnyerted, de a háborút még nem – mondta apa.

- Umma, nyerteeeeeeem. Kapok érte finom sütit? – érdeklődtem.

- Milyen sütit szeretnél?

- Vanília pudingos palacsintát.

Anya nekilátott a palacsintának is, addig visszamentem a szobámba. Tovább gyakoroltam a szavak kiejtését, de a komolyabb tanulás előtt segítséget kérek apától. Eközben a facen megláttam a Loen lehetőségét. 2013 tavaszán Global Auditiont szervez, ahol online is jelentkezhetnek a leendő gyakornokok. Kérésnek elő kell adni egy koreai és egy nyugati számot. Plusz pár képet kell nekik küldeni a személyes adataimmal együtt. Ezt a lehetőséget muszáj lesz kihasználjam. Lerohantam a nappaliba és elkezdtem össze-vissza beszélni.

- Loen Entertaintment, Global Audition, van online jelentkezés is jövő tavasszal és 2 számot kell előadni. Meg kell csináljam – dadogtam el a szüleimnek ugrálás közepette.

- Lányom most ezt mégegyszer és lassabban – mondta anya.

- Most láttam a facebookon a Loen Tree oldalán, hogy 2013 tavaszán Global Audition lesz náluk és lehet online is jelentkezni. 2 számot kell előadni egy koreait és egy nyugati számot. Nem akarom elszalasztani ezt a lehetőséget.

- Ez tényleg jó lehetőségnek tűnik. Majd segítek a koreai kiejtésben, hogy a lehető legjobb legyen.

- Köszönöm apa.

- Hajrá kicsim, és kész a vacsora is.

Leültünk az asztalhoz megvacsorázni. Bár én nem tudtam nyugodt lenni össze-vissza mozogtam. Nagyon boldog voltam és teljesíteni akartam az első állomást a célom felé. Vacsora után felmentem a szobámba még egy kicsit gépezni. Mikor épp elaludtam volna, apa jött be a szobámba.

- Kicsim, a szilvesztert az ismerőseinknél fogjuk tölteni. Remélem, jól fogod érezni magad. Jó éjt.

- Biztos jól fogom érezni magam. Jó éjt.

Elkezdtem hallgatni a számot, amivel jelentkezni fogok és kis idő múlva el is aludtam. 

Karácsony

Másnap reggel újjászületve, üdén keltem fel. Becsomagoltam az ajándékokat, majd lementem reggelizni. Anya már a vacsorához készülődött, apu pedig a nagyszüleimet hozta el.

- Jó reggelt anya! Kell valamit segíteni? – kérdeztem, miközben leültem az asztalhoz.

- Még nem kell. Majd a süteményeknél, de akkor úgy is szólni fogok neked.

- Rendben.

Csináltam magamnak müzlit. Miután megreggeliztem, fölmentem a szobámba, és hallgatni kezdtem karácsonyi zenéket. Közben írtam üzenetet Jihonnak is.

„Boldog karácsonyt drágám! Köszönöm neked ezt a 4 csodálatos hónapot. Mióta megismertelek, gyökeresen megváltoztattad az életemet. Lett egy életcélom az életben, hála neked. Remélem mihamarabb újra tudunk találkozni. Nagyon szeretlek és hiányzol. (Link: Cascada last xmas)”

Letöltöttem 1-2 filmet, mert újdonságokat akarok nézni. Dél környékén jött fel anya, hogy segítsek neki a süteményekbe.

- Milyen süteményt fogunk csinálni?

- Mézeskalács és fahéjas – almás - diós sütemény. A másodikat felturbózzuk étcsokoládéval.

- Fhúúúúúúúú de jól hangzik!

- Előbb a másodikat csináljuk meg.

- Okés!

Először megpucoltuk az almát, majd felkockáztuk. Ezután az alapanyagokat kavartuk össze egy edénybe, utána az almát tettük bele. Anya ekkor összetörte a 3 tábla étcsokoládét. Összekavartuk még egyszer és beleöntöttük a tepsibe. Miután anya végzett, én a diót szórtam a tetejére és mehetett is be a sütőbe.

- Mi lesz szilveszterkor? – kérdeztem anyut.

- Apud azt találta ki, menjünk a fővárosba. Ott úgyis van nem egy helyen jégkorcsolyapálya, és Budapest elég mozgalmas hely ilyenkor. De azon is gondolkodtunk, hogy itt maradunk és az ismerőseinknél partizunk, mert ott úgy is sok veled egykorú gyerek lesz.

- Értem. Nekem a második megoldás jobban tetszik, de ti tudjátok, én alkalmazkodom.

- Nekem is a második megoldás jobban tetszik, de apud valamiért jobban ragaszkodik Budapesthez.

Mire anya befejezte a mondatot beléptek az ajtón apáék.

- Mi ez a jó illat? – kérdezték nagyiék.

- Ügyeskedünk a konyhába – mondta anya.

Én pedig nagyszüleimet öleltem meg. Anyával folytattuk a sütemények elkészítését, addig a többiek a nappaliba tevékenykedtek. Délután 4 óra lett mire elkészültünk. Addigra Jihoon írt üzenetet, hogy fél óra múlva legyek skypeon.

- Nemsokára leszek, van egy kis dolgom – mondtam mindenkinek és siettem fel a szobámba.

Bekapcsoltam a gépet, bejelentkeztem és vártam a beszélgető partneremet. Apa benyitott a szobámba.

- Kicsim, 6-tól vacsora.

- Rendben. Addigra lent leszek.

- Várunk rád – mondta és becsukta maga mögött az ajtót.

Visszafordultam és hívott is Jihoon.

- Annyoeng! – mondták egyszerre a tagok.

- Annyeong! Merry Christmas! – mondtam nekik.

Jihoon lefordította a többieknek mit mondtam.

- Mi is ezt kívánjuk nektek.

- Köszönjük.

- Milyen volt eddig a napod?

- Nem túl eseménydús. Segítettem anyának sütni.

- És én nekem sose sütöttél? – durcizott be Jihoon.

A többi tag értetlenül próbálta követni az eseményeket.

- A többiek miért vannak itt? Látom rajtuk, hogy semmit nem értenek.

- A végén meg akartnak lepni téged.

- Miért? Nem is ismerem őket és ők se engem.

- De ők meg akarnak lepni, mert úgy érzik, valamilyen szinten a csapat tagja vagy.

- Nagyon aranyosak. Már most kedvelem őket.

- Én is szeretem őket, második családom. Igaz a kollégiumi élet nem a kedvencem. Összesen 3 szoba van 12 emberre. A későbbiekben 17 ember lesz, remélem addigra kapunk egy nagyobb kollégiumi területet.

- Akkor egymás hegyén-hátán vagytok, mikor ott vagytok. Remélem addigra tényleg kaptok nagyobb helyet.

- Mi is ebben bízunk. És mit gondolsz arról, hogy énekes legyél?

- Szeretnék, hisz az a második álmom. Ha énekes vagyok, lehetek színész még.

- Na, az biztos. De mennem kell, ezért itt a meglepetés.

A tagok elénekelték nekem a Merry Christmas számot. Nagyon aranyosak voltak.

- Kamsahamnida! – köszöntem meg.

- Szívesen – mondta Jihoon és letette a skype hívást.

Lementem a nappaliba. Izgatott voltam, pedig okom nem volt rá. Már nem igen kapok ajándékokat. Viszont apa bejelentése sok mindent megváltoztathat.

- Vacsora – mondta anya.

Mindenki leült az asztalhoz. Egy fantasztikus karácsonyi menü volt. Tele ettem magamat. A sütiket kitettük az asztalra, majd a nappaliba mentünk ajándékosztásra, amit én kezdtem.

Elsőnek anyáéknak adtam oda az ajándékot, ami egy általam készített festmény volt. Mi hárman voltunk rajta, és mögöttünk egy régi koreai épület.

- Nagyon szépen köszönjük. Aranyos tőled és ügyes vagy – mondta anya.

- Igazán szép alkotásod lett. Gratulálok – mondta apa.

Ezután apa szüleinek adtam át a következő ajándékot, ami egy fotómontázs volt, egy saját készítésű keretben.

- Nagyon szép. Egyszer a hasznodra fog válni a kreativitásod – mondta mama.

- Igaza van mamádnak. Sokat tudnál evvel keresni a jövőben – mondta papa.

- Én a jövőben színész vagy énekes szeretnék lenni.

- Komoly elhatározás – mondta apa.

- Az biztos, de egy lemezkiadó cég Koreában már vár rám.

- Ezt örömmel halljuk – mondta mama.

Most pedig anya szüleinek adom át az ajándékukat, ami egy süteménytartó doboz, horgászos képekkel díszítve.

- De aranyos vagy. A kettőnk kedvenc elfoglaltságát nem is lehetett volna jobban ábrázolni – mondta mama.

- Viszont a képek elég régiek. De nekem nagyon tetszenek – mondta papa.

- Sajnos annál újabb képeket nem találtam – szomorodtam el.

- Megyünk még együtt horgászni – mondta papa.

- És most adjuk át mi az ajándékokat EunSoonak –mondta anya.

Elsőnek anya szülei adták át az ajándékukat, ami egy profi kamera volt, állvánnyal együtt.

- Nagyon szépen köszönöm. Sokat jelent ez az ajándék nekem. Már tudom is mi lesz az első dolog, amit felveszek vele – mondtam.

- És mit? – kérdezte mama.

- SNSD – Paparazzi című számának a koreográfiáját.

- Sok sikert hozzá –mondta papa.

Másodjára apa szülei adták át az ajándékukat, ami egy cuki ruha volt és 5 darab fejpánt.

- Köszönöm szépen. Nagyon szép a ruha és pont olyan, mint a stílusom. A fejdíszek nagyon cukik – mondtam és feltettem a cicafüles hajpántot.

Anya adta oda Jihoon ajándékát. Félve bontottam ki, mert tudtam sírni fogok, pedig nem igazán akarok. Mikor kinyitottam nem akartam hinni a szememnek. Egy plüssmackó volt benne, aminek a pólóján a közös képünk volt. Volt még egy szivecskés medál is. Miután megnéztem az ajándékokat, apa ült le mellém.

- Van egy jó és egy rossz hírem, melyikkel kezdjem? – kérdezte.

- A rosszal – válaszoltam.

- A rossz, hogy nem fogok többet kamionozni. A jó pedig az, hogy átkértem magamat a cég szöuli irodájába és ott én fogom irányítani a szállítás menetét.

- De jó! Mikor kezdesz?

- Nyáron fogunk költözni. Addig el kell végezzek egy kiegészítő képzést.

- Értem. A sulival mi lesz? – kérdeztem.

- Magántanuló leszel, és közben megtanulunk koreaiul – mondta anya.

- Már várom a nyarat – ugrottam ki a bőrömből.

Szétszéledt mindenki. Én magam elé bámulva fogtam föl a történteket, a könnyeimmel küszködve.

- Kicsim, apa szülei szeretnének elbúcsúzni – szólt anya.

Felkeltem és kimentem az előszobába elköszönni. Utána fölmentem a szobámba, mert fel kell fogjam, hogy az álmom hamar valósággá válik.