Karácsony

Másnap reggel újjászületve, üdén keltem fel. Becsomagoltam az ajándékokat, majd lementem reggelizni. Anya már a vacsorához készülődött, apu pedig a nagyszüleimet hozta el.

- Jó reggelt anya! Kell valamit segíteni? – kérdeztem, miközben leültem az asztalhoz.

- Még nem kell. Majd a süteményeknél, de akkor úgy is szólni fogok neked.

- Rendben.

Csináltam magamnak müzlit. Miután megreggeliztem, fölmentem a szobámba, és hallgatni kezdtem karácsonyi zenéket. Közben írtam üzenetet Jihonnak is.

„Boldog karácsonyt drágám! Köszönöm neked ezt a 4 csodálatos hónapot. Mióta megismertelek, gyökeresen megváltoztattad az életemet. Lett egy életcélom az életben, hála neked. Remélem mihamarabb újra tudunk találkozni. Nagyon szeretlek és hiányzol. (Link: Cascada last xmas)”

Letöltöttem 1-2 filmet, mert újdonságokat akarok nézni. Dél környékén jött fel anya, hogy segítsek neki a süteményekbe.

- Milyen süteményt fogunk csinálni?

- Mézeskalács és fahéjas – almás - diós sütemény. A másodikat felturbózzuk étcsokoládéval.

- Fhúúúúúúúú de jól hangzik!

- Előbb a másodikat csináljuk meg.

- Okés!

Először megpucoltuk az almát, majd felkockáztuk. Ezután az alapanyagokat kavartuk össze egy edénybe, utána az almát tettük bele. Anya ekkor összetörte a 3 tábla étcsokoládét. Összekavartuk még egyszer és beleöntöttük a tepsibe. Miután anya végzett, én a diót szórtam a tetejére és mehetett is be a sütőbe.

- Mi lesz szilveszterkor? – kérdeztem anyut.

- Apud azt találta ki, menjünk a fővárosba. Ott úgyis van nem egy helyen jégkorcsolyapálya, és Budapest elég mozgalmas hely ilyenkor. De azon is gondolkodtunk, hogy itt maradunk és az ismerőseinknél partizunk, mert ott úgy is sok veled egykorú gyerek lesz.

- Értem. Nekem a második megoldás jobban tetszik, de ti tudjátok, én alkalmazkodom.

- Nekem is a második megoldás jobban tetszik, de apud valamiért jobban ragaszkodik Budapesthez.

Mire anya befejezte a mondatot beléptek az ajtón apáék.

- Mi ez a jó illat? – kérdezték nagyiék.

- Ügyeskedünk a konyhába – mondta anya.

Én pedig nagyszüleimet öleltem meg. Anyával folytattuk a sütemények elkészítését, addig a többiek a nappaliba tevékenykedtek. Délután 4 óra lett mire elkészültünk. Addigra Jihoon írt üzenetet, hogy fél óra múlva legyek skypeon.

- Nemsokára leszek, van egy kis dolgom – mondtam mindenkinek és siettem fel a szobámba.

Bekapcsoltam a gépet, bejelentkeztem és vártam a beszélgető partneremet. Apa benyitott a szobámba.

- Kicsim, 6-tól vacsora.

- Rendben. Addigra lent leszek.

- Várunk rád – mondta és becsukta maga mögött az ajtót.

Visszafordultam és hívott is Jihoon.

- Annyoeng! – mondták egyszerre a tagok.

- Annyeong! Merry Christmas! – mondtam nekik.

Jihoon lefordította a többieknek mit mondtam.

- Mi is ezt kívánjuk nektek.

- Köszönjük.

- Milyen volt eddig a napod?

- Nem túl eseménydús. Segítettem anyának sütni.

- És én nekem sose sütöttél? – durcizott be Jihoon.

A többi tag értetlenül próbálta követni az eseményeket.

- A többiek miért vannak itt? Látom rajtuk, hogy semmit nem értenek.

- A végén meg akartnak lepni téged.

- Miért? Nem is ismerem őket és ők se engem.

- De ők meg akarnak lepni, mert úgy érzik, valamilyen szinten a csapat tagja vagy.

- Nagyon aranyosak. Már most kedvelem őket.

- Én is szeretem őket, második családom. Igaz a kollégiumi élet nem a kedvencem. Összesen 3 szoba van 12 emberre. A későbbiekben 17 ember lesz, remélem addigra kapunk egy nagyobb kollégiumi területet.

- Akkor egymás hegyén-hátán vagytok, mikor ott vagytok. Remélem addigra tényleg kaptok nagyobb helyet.

- Mi is ebben bízunk. És mit gondolsz arról, hogy énekes legyél?

- Szeretnék, hisz az a második álmom. Ha énekes vagyok, lehetek színész még.

- Na, az biztos. De mennem kell, ezért itt a meglepetés.

A tagok elénekelték nekem a Merry Christmas számot. Nagyon aranyosak voltak.

- Kamsahamnida! – köszöntem meg.

- Szívesen – mondta Jihoon és letette a skype hívást.

Lementem a nappaliba. Izgatott voltam, pedig okom nem volt rá. Már nem igen kapok ajándékokat. Viszont apa bejelentése sok mindent megváltoztathat.

- Vacsora – mondta anya.

Mindenki leült az asztalhoz. Egy fantasztikus karácsonyi menü volt. Tele ettem magamat. A sütiket kitettük az asztalra, majd a nappaliba mentünk ajándékosztásra, amit én kezdtem.

Elsőnek anyáéknak adtam oda az ajándékot, ami egy általam készített festmény volt. Mi hárman voltunk rajta, és mögöttünk egy régi koreai épület.

- Nagyon szépen köszönjük. Aranyos tőled és ügyes vagy – mondta anya.

- Igazán szép alkotásod lett. Gratulálok – mondta apa.

Ezután apa szüleinek adtam át a következő ajándékot, ami egy fotómontázs volt, egy saját készítésű keretben.

- Nagyon szép. Egyszer a hasznodra fog válni a kreativitásod – mondta mama.

- Igaza van mamádnak. Sokat tudnál evvel keresni a jövőben – mondta papa.

- Én a jövőben színész vagy énekes szeretnék lenni.

- Komoly elhatározás – mondta apa.

- Az biztos, de egy lemezkiadó cég Koreában már vár rám.

- Ezt örömmel halljuk – mondta mama.

Most pedig anya szüleinek adom át az ajándékukat, ami egy süteménytartó doboz, horgászos képekkel díszítve.

- De aranyos vagy. A kettőnk kedvenc elfoglaltságát nem is lehetett volna jobban ábrázolni – mondta mama.

- Viszont a képek elég régiek. De nekem nagyon tetszenek – mondta papa.

- Sajnos annál újabb képeket nem találtam – szomorodtam el.

- Megyünk még együtt horgászni – mondta papa.

- És most adjuk át mi az ajándékokat EunSoonak –mondta anya.

Elsőnek anya szülei adták át az ajándékukat, ami egy profi kamera volt, állvánnyal együtt.

- Nagyon szépen köszönöm. Sokat jelent ez az ajándék nekem. Már tudom is mi lesz az első dolog, amit felveszek vele – mondtam.

- És mit? – kérdezte mama.

- SNSD – Paparazzi című számának a koreográfiáját.

- Sok sikert hozzá –mondta papa.

Másodjára apa szülei adták át az ajándékukat, ami egy cuki ruha volt és 5 darab fejpánt.

- Köszönöm szépen. Nagyon szép a ruha és pont olyan, mint a stílusom. A fejdíszek nagyon cukik – mondtam és feltettem a cicafüles hajpántot.

Anya adta oda Jihoon ajándékát. Félve bontottam ki, mert tudtam sírni fogok, pedig nem igazán akarok. Mikor kinyitottam nem akartam hinni a szememnek. Egy plüssmackó volt benne, aminek a pólóján a közös képünk volt. Volt még egy szivecskés medál is. Miután megnéztem az ajándékokat, apa ült le mellém.

- Van egy jó és egy rossz hírem, melyikkel kezdjem? – kérdezte.

- A rosszal – válaszoltam.

- A rossz, hogy nem fogok többet kamionozni. A jó pedig az, hogy átkértem magamat a cég szöuli irodájába és ott én fogom irányítani a szállítás menetét.

- De jó! Mikor kezdesz?

- Nyáron fogunk költözni. Addig el kell végezzek egy kiegészítő képzést.

- Értem. A sulival mi lesz? – kérdeztem.

- Magántanuló leszel, és közben megtanulunk koreaiul – mondta anya.

- Már várom a nyarat – ugrottam ki a bőrömből.

Szétszéledt mindenki. Én magam elé bámulva fogtam föl a történteket, a könnyeimmel küszködve.

- Kicsim, apa szülei szeretnének elbúcsúzni – szólt anya.

Felkeltem és kimentem az előszobába elköszönni. Utána fölmentem a szobámba, mert fel kell fogjam, hogy az álmom hamar valósággá válik.