Másnap reggel újjászületve, üdén keltem fel. Becsomagoltam az
ajándékokat, majd lementem reggelizni. Anya már a vacsorához készülődött, apu
pedig a nagyszüleimet hozta el.
- Jó reggelt anya! Kell valamit segíteni? – kérdeztem, miközben
leültem az asztalhoz.
- Még nem kell. Majd a süteményeknél, de akkor úgy is szólni fogok
neked.
- Rendben.
Csináltam magamnak müzlit. Miután megreggeliztem, fölmentem a
szobámba, és hallgatni kezdtem karácsonyi zenéket. Közben írtam üzenetet
Jihonnak is.
„Boldog karácsonyt drágám! Köszönöm neked ezt a 4 csodálatos
hónapot. Mióta megismertelek, gyökeresen megváltoztattad az életemet. Lett egy
életcélom az életben, hála neked. Remélem mihamarabb újra tudunk találkozni.
Nagyon szeretlek és hiányzol. (Link: Cascada last xmas)”
Letöltöttem 1-2 filmet, mert újdonságokat akarok nézni. Dél
környékén jött fel anya, hogy segítsek neki a süteményekbe.
- Milyen süteményt fogunk csinálni?
- Mézeskalács és fahéjas – almás - diós sütemény. A másodikat
felturbózzuk étcsokoládéval.
- Fhúúúúúúúú de jól hangzik!
- Előbb a másodikat csináljuk meg.
- Okés!
Először megpucoltuk az almát, majd felkockáztuk. Ezután az
alapanyagokat kavartuk össze egy edénybe, utána az almát tettük bele. Anya
ekkor összetörte a 3 tábla étcsokoládét. Összekavartuk még egyszer és
beleöntöttük a tepsibe. Miután anya végzett, én a diót szórtam a tetejére és
mehetett is be a sütőbe.
- Mi lesz szilveszterkor? –
kérdeztem anyut.
- Apud azt találta ki, menjünk a
fővárosba. Ott úgyis van nem egy helyen jégkorcsolyapálya, és Budapest elég
mozgalmas hely ilyenkor. De azon is gondolkodtunk, hogy itt maradunk és az
ismerőseinknél partizunk, mert ott úgy is sok veled egykorú gyerek lesz.
- Értem. Nekem a második megoldás
jobban tetszik, de ti tudjátok, én alkalmazkodom.
- Nekem is a második megoldás
jobban tetszik, de apud valamiért jobban ragaszkodik Budapesthez.
Mire anya befejezte a mondatot beléptek az ajtón apáék.
- Mi ez a jó illat? – kérdezték
nagyiék.
- Ügyeskedünk a konyhába – mondta
anya.
Én pedig nagyszüleimet öleltem meg. Anyával folytattuk a
sütemények elkészítését, addig a többiek a nappaliba tevékenykedtek. Délután 4
óra lett mire elkészültünk. Addigra Jihoon írt üzenetet, hogy fél óra múlva
legyek skypeon.
- Nemsokára leszek, van egy kis
dolgom – mondtam mindenkinek és siettem fel a szobámba.
Bekapcsoltam a gépet, bejelentkeztem és vártam a beszélgető
partneremet. Apa benyitott a szobámba.
- Kicsim, 6-tól vacsora.
- Rendben. Addigra lent leszek.
- Várunk rád – mondta és becsukta
maga mögött az ajtót.
Visszafordultam és hívott is Jihoon.
- Annyoeng! – mondták egyszerre a
tagok.
- Annyeong! Merry Christmas! –
mondtam nekik.
Jihoon lefordította a többieknek mit mondtam.
- Mi is ezt kívánjuk nektek.
- Köszönjük.
- Milyen volt eddig a napod?
- Nem túl eseménydús. Segítettem
anyának sütni.
- És én nekem sose sütöttél? –
durcizott be Jihoon.
A többi tag értetlenül próbálta követni az eseményeket.
- A többiek miért vannak itt?
Látom rajtuk, hogy semmit nem értenek.
- A végén meg akartnak lepni téged.
- Miért? Nem is ismerem őket és
ők se engem.
- De ők meg akarnak lepni, mert
úgy érzik, valamilyen szinten a csapat tagja vagy.
- Nagyon aranyosak. Már most
kedvelem őket.
- Én is szeretem őket, második
családom. Igaz a kollégiumi élet nem a kedvencem. Összesen 3 szoba van 12
emberre. A későbbiekben 17 ember lesz, remélem addigra kapunk egy nagyobb
kollégiumi területet.
- Akkor egymás hegyén-hátán
vagytok, mikor ott vagytok. Remélem addigra tényleg kaptok nagyobb helyet.
- Mi is ebben bízunk. És mit gondolsz
arról, hogy énekes legyél?
- Szeretnék, hisz az a második
álmom. Ha énekes vagyok, lehetek színész még.
- Na, az biztos. De mennem kell,
ezért itt a meglepetés.
A tagok elénekelték nekem a Merry Christmas számot. Nagyon
aranyosak voltak.
- Kamsahamnida! – köszöntem meg.
- Szívesen – mondta Jihoon és
letette a skype hívást.
Lementem a nappaliba. Izgatott voltam, pedig okom nem volt rá. Már
nem igen kapok ajándékokat. Viszont apa bejelentése sok mindent megváltoztathat.
- Vacsora – mondta anya.
Mindenki leült az asztalhoz. Egy fantasztikus karácsonyi menü
volt. Tele ettem magamat. A sütiket kitettük az asztalra, majd a nappaliba
mentünk ajándékosztásra, amit én kezdtem.
Elsőnek anyáéknak adtam oda az ajándékot, ami egy általam
készített festmény volt. Mi hárman voltunk rajta, és mögöttünk egy régi koreai
épület.
- Nagyon szépen köszönjük.
Aranyos tőled és ügyes vagy – mondta anya.
- Igazán szép alkotásod lett.
Gratulálok – mondta apa.
Ezután apa szüleinek adtam át a következő ajándékot, ami egy
fotómontázs volt, egy saját készítésű keretben.
- Nagyon szép. Egyszer a
hasznodra fog válni a kreativitásod – mondta mama.
- Igaza van mamádnak. Sokat
tudnál evvel keresni a jövőben – mondta papa.
- Én a jövőben színész vagy
énekes szeretnék lenni.
- Komoly elhatározás – mondta apa.
- Az biztos, de egy lemezkiadó
cég Koreában már vár rám.
- Ezt örömmel halljuk – mondta
mama.
Most pedig anya szüleinek adom át az ajándékukat, ami egy
süteménytartó doboz, horgászos képekkel díszítve.
- De aranyos vagy. A kettőnk
kedvenc elfoglaltságát nem is lehetett volna jobban ábrázolni – mondta mama.
- Viszont a képek elég régiek. De
nekem nagyon tetszenek – mondta papa.
- Sajnos annál újabb képeket nem
találtam – szomorodtam el.
- Megyünk még együtt horgászni – mondta
papa.
- És most adjuk át mi az
ajándékokat EunSoonak –mondta anya.
Elsőnek anya szülei adták át az ajándékukat, ami egy profi kamera
volt, állvánnyal együtt.
- Nagyon szépen köszönöm. Sokat
jelent ez az ajándék nekem. Már tudom is mi lesz az első dolog, amit felveszek
vele – mondtam.
- És mit? – kérdezte mama.
- SNSD – Paparazzi című számának
a koreográfiáját.
- Sok sikert hozzá –mondta papa.
Másodjára apa szülei adták át az ajándékukat, ami egy cuki ruha
volt és 5 darab fejpánt.
- Köszönöm szépen. Nagyon szép a
ruha és pont olyan, mint a stílusom. A fejdíszek nagyon cukik – mondtam és
feltettem a cicafüles hajpántot.
Anya adta oda Jihoon ajándékát. Félve bontottam ki, mert tudtam
sírni fogok, pedig nem igazán akarok. Mikor kinyitottam nem akartam hinni a
szememnek. Egy plüssmackó volt benne, aminek a pólóján a közös képünk volt.
Volt még egy szivecskés medál is. Miután megnéztem az ajándékokat, apa ült le
mellém.
- Van egy jó és egy rossz hírem,
melyikkel kezdjem? – kérdezte.
- A rosszal – válaszoltam.
- A rossz, hogy nem fogok többet
kamionozni. A jó pedig az, hogy átkértem magamat a cég szöuli irodájába és ott
én fogom irányítani a szállítás menetét.
- De jó! Mikor kezdesz?
- Nyáron fogunk költözni. Addig
el kell végezzek egy kiegészítő képzést.
- Értem. A sulival mi lesz? –
kérdeztem.
- Magántanuló leszel, és közben
megtanulunk koreaiul – mondta anya.
- Már várom a nyarat – ugrottam
ki a bőrömből.
Szétszéledt mindenki. Én magam elé bámulva fogtam föl a
történteket, a könnyeimmel küszködve.
- Kicsim, apa szülei szeretnének
elbúcsúzni – szólt anya.
Felkeltem és kimentem az előszobába elköszönni. Utána fölmentem a
szobámba, mert fel kell fogjam, hogy az álmom hamar valósággá válik.
