Érdekes szünet kezdet

A buli óta gyökeresen megváltozott minden. Rékával szinte legjobb barátnők lettünk. A fiúk nem csesztetnek a nevem miatt. Anettet elég sokan elkerülik. Próbálok nyitni felé, de mindig eltaszít és próbál kiutálni az osztályból.  A hetek egyre csak gyorsabban teltek ahhoz, hogy őszi szünet legyen. Anyuék ismét betáblázták nekem ezt a hetet. Igaz, hogy apu ritkán van itthon, de most a barátaimmal nem fogok tudni találkozni.

*őszi szünet előtti péntek*

- EunSoo, kelj fel! – simogatott egy kéz. Felriadtam és a személy nyakába ugrottam.

- Annyeong appa! – üdvözöltem aput, akit augusztus vége óta nem láttam. Igen megszokott nálunk a koreai üdvözlet.
Próbált tanítani engem, de nem sikerült neki. De valaki pont ugyan ezt teszi.

- EunSoo várnak rád lent is – kiabált fel anyu. 
Gyors felöltöztem, fogtam a táskám és már lent is voltam. Apa nagyon jól elvolt Jihoon társaságába.

- Látom apa megismerkedtél a legjobb barátommal – nevettem el magam.

- Csak barátok vagytok? – akadt ki apum.

Jihoonra néztem és elnevettük magunkat. Nyílt titok az osztályban, hogy nem vagyunk közömbösek a másik felé, de az ominózus csók óta semmi nem történt. Fél, hogy elveszítene és én is félek, hogy itt hagyna engem.

- Jihoon gyere, induljunk, mert elkésünk.

- Már is ott vagyok – kiáltott utánam.

Az úton mást sem hallottam, csak "de aranyos apud van", "nagyon kedvel engem" és hasonló aranyos kis megjegyzéseket tett. Apum sose látott még fiút ilyen közel hozzám. Biztos furcsa volt számára a ma reggel.  A suliba érve kettéváltunk az óra kezdésig. Bementem a terembe Rékához, míg Jihoon a szomszéd osztályba egy koreai lányhoz. Cserediákként van itt és Jihoon szeret vele beszélni hisz anyanyelvét használhatja. Bár féltékeny vagyok, de nem stresszelem magam feleslegesen.

- Jó fej a cserediák? – kérdeztem.

- Igen, de úgy érzem akar valamit –mondta letörten.

- És ez miért baj? Hisz mind a ketten koreaiak vagytok.

- De ő már márciusba megy vissza. Én meg véglegesen 4 év múlva. Semmi értelme nem lenne. Csak nyáron látnám, meg nem is ő tetszik nekem.

- Ne kezd Jihoon! – förmedtem rá mikor bejött a tanár.

Az órát ridegen töltöttük egymás mellett. Mintha valami rosszat mondtam volna. Nem akartam megbántani, de ameddig nem beszéljük meg ezt a helyzetet felesleges egymás agyára menni vele.

- Jihoon, miért vagy velem most rideg? – érdeklődtem.

- Mert te jobban ismersz bárki másnál. És nem fogom a harcot elveszíteni egy biztos lehetőség miatt. Szeretlek, ezt te is tudod. Fontos vagy a számomra. Hara meg csak egy lány, aki aranyos kedves és beszéli az anyanyelvemet – mondta, miközben elsírta magát.

- Nem fogod elveszteni a harcot, csak én tényleg nem tudom, mi lenne a legjobb kettőnk számára. – válaszoltam és lehajtottam a fejem.

- Adjunk időt a másiknak. Nem akarlak sürgetni, de én nem tudok csak barátnak tekinteni – mondta és puszit nyomott a fejem tetejére. 
Felültem és letöröltem a könnyeimet.

- Beszéljük meg ma nálam. Nincs kedvem most a mai esti programhoz – nevettem el magam.

- Gyanítom, apudnak sem lenne ellenére – nevetett fel.

Az órák nyugodalmasan teltek el és elég hamar. Jihoon karjába karolva mentünk hozzám.

- Sziasztok! – üdvözölte anyuékat mikor két ismeretlent láttam meg.

- Umma? Appa? – sírva kérdezte Jihoon.

A buli

A következő napok a lehető leglassabban teltek el. Minden órán bemutatkozni, nekem meg Jihoonnak elmagyarázni a dolgokat. Vagyis Jihoon mondta angolul én a tanárnak magyarul. Egyedül az angol tanárnál úsztam meg a fordítást. Senki nem értette, hogy mi miért itt vagyunk, de hát ezt meg kell majd szoknunk. 

- EunSoo, nekem kezd elegem lenni a tanárokból és a diákokból is – dőlt rám Jihoon az egyik szünetbe.

- Tudom, mit érzel. Hidd, el én is kapok abból, amiből te – válaszoltam. 

- De neked nem is kellene – szomorkodott Jihoon.

- Hidd el úgymond magyarként koreai nevet viselni nem a legjobb mulatság, bár én szeretem a nevem. Így valamit hordok magammal a másik énemből – nevettem el magam. 

- EunSoo, ide jössz egy kicsit? – szólt hozzám Anett.

Odamentem az asztalához. 

- Mi az? – kérdeztem érdeklődve.

- Most hétvégén lesz egy buli nálam. Minden osztálytársamat várom, hogy jobban össze tudjunk szokni illetve megismerni a másikat. Ezért szeretettel meghívlak téged és Jihoont a partira. A borítékba ott az időpont és az utca neve – mondta Anett.

- Ez egy jó ötlet. Köszi, hogy gondoltál ránk is – mondtam és visszamentem Jihoonhoz. 

Leültem és kibontottam a levelet. Szombaton lesz este 8-tól. 

- Mit szeretett volna Anett? – kérdezte Jihoon. 

- Meghívott minket is egy buliba. Elvileg minden osztálytársunkat – válaszoltam.

- Elmegyünk? Én menni szeretnék – győzködött.

- Legyen. Nekem semmi kifogásom nincs ellene – mondtam.

Eljött a hét utolsó tanítási órája, ami osztályfőnöki. Mindenki már otthon érezte magát és nem igazán figyelt arra, amire kellett volna. Jihoonal együtt mentünk haza, este pedig átjött filmet nézni. 

- Na, mit nézzünk? – kérdeztem.

- Valami romantikus filmet – válaszolta Jihoon.

- Komolyan romantikus filmet szeretnél? – kérdeztem vissza.

- Igen. Most ehhez van kedvem – mondta.

- És mi legyen. Ötven első randi vagy 27 idegen igen? 

- 27 idegen igen – mondta és befeküdt az ágyba. 

Én kicsit félve feküdtem be mellé hisz csak 5 napja ismerem és vagyok jóba vele, de most mégis egy ágyba vagyunk. Elindult a film és egyre közelebb lettünk egymáshoz. Nem tudtam eldönteni, hogy ez nekünk jó vagy rossz lesz. Jihoon átölelt, mire elkezdtem fészkelődni.

- Van valami baj? – kérdezte Jihoon.

- Semmi csak nekem ez a szituáció kissé fura – válaszoltam.

- Ha akarod elmehetek már most is. Nem kell, megvárjam a film végét, ha neked az kellemetlen – mondta.

- Nem kellemetlen csak furcsa. De ha már elkezdtük megnézni nézzük végig. 

Jihoon ismét átölelt én pedig a mellkasára hajtottam a fejem. Nem tudom miért jó érzés fogott el. A film végéig így maradtunk és élveztük a filmet. Az idő már fél 12 fele járt és én el is aludtam. Másnap arra keltem fel, hogy egy kéz simogatja az arcomat. De nem anyué, mert azt megismerném, apu meg kamionozik még. Lassan kinyitottam a szemem és egy kómás Jihoonnal találtam szembe magam.

- Jó reggelt – mondta.

- Neked is. De te, miért vagy itt? – kérdeztem.

- Mivel fogtad magad a film után rögtön elaludtál és anyud már hamarabb elment aludni, így nem tudtam kijutni. Plusz téged sem akartalak felkelteni, ha már ilyen aranyosan aludtál a mellkasomon. 

- Értelek. Sajnálom, hogy így alakult. Biztos nem aludtál jól. 

- De nagyon is. Kicsit fura volt, hogy valaki mellett aludjak, de hozzá tudnék szokni. 

- Én nem akarok most még rendszert belőle.

- Miért? Mert fiú vagyok? Hidd, el még nem akarok kapcsolatot, de ez az este még is jó volt. 

- Nem erről van szó, csak ha elkezdünk a másikhoz nagyon ragaszkodni, lehet, az egyikünk beleszeret a másikba, miközben a másik nem akar semmit. 

- Nem lesz így. Ha még is, abban a pillanatban haza utazok.

- Azt meg biztos nem engedem. 

- Jól van, majd meglátjuk. De most megyek haza készülődni hisz este buli lesz. 

- Rendben.

Lementünk a földszintre, kiengedtem Jihoont, majd fölrohantam a szobámba. 

"EunSoo nem szabad beleszeretned, nem szabad beleszeretned, nem szabad!!"

10 perces idegroham után elkezdtem készülődni. Úgy gondoltam, hogy egy elegáns, de még is vagány szettet választok magamnak. Letusoltam, kivasaltam a hajam, enyhe sminket raktam fel, és felöltöztem. Pont 5-re lettem kész mire egy hívásom érkezett.

- Szia, EunSoo. 7-re a főtéren tudtok lenni Jihoonnal? Ott gyülekezik mindenki – mondta Anett.

- Szia, Anett. Persze ott tudunk lenni. Akkor ott találkozunk – mondtam és le is tettem a telefont. 

Lementem elköszöntem anyutól és mentem Jihoon elé. Becsöngettem a házba, de semmi reakció nem volt. Kivettem a telefont a zsebemből és felhívtam.

- Szia. Merre vagy? – szóltam a telefonba.

- Már a téren vagyok. Végre barátkoznak velem, szóval leteszem. Szia – avval le is csapata a telefont.

Búslakodva indultam el egyedül a tér felé. Szerencsére a lakhelyem elég közel volt szinte mindenhez. Mire oda értem, mindenkinek nagyon jó kedve volt, viszont nekem annyira nem. Éreztem magamon, hogy hamar veszteni fogom a Jihoon elleni csatát.

- Sziasztok! – üdvözöltem őket, de ők észre se vették, hogy itt vagyok.

Így hát a közeli padra ültem.

"Oké, hogy nem öltöztem ki. Azt is megértem, hogy most még nem nyíltam meg annyira, mint kellett volna. Avval sincs bajom, ha nem ismernek fel. De ha ez van minek hívtak el?"

A padon ücsörögve néztem, hogy milyen jól szórakoznak a többiek. Már épp haza akartam indulni. mikor megcsörrent a telefonom. Anett volt az. Meglepett.

- Szia. Nézz a padok fele – mondtam szomorkásan.

- Szia. Nem azért hívtalak, csak közölni akartam, hogy nem akarjuk, hogy ott legyél – mondta, mire lecsaptam a telefont és oda mentem hozzá.

- Figyelj! Lehet, nem vagyok egy gyorsan megnyíló típus, de vannak attól érzéseim. Tudtommal én is az osztály tagja vagyok és érek annyit, hogy ott legyek én is a bulin – mondtam.

- Tudom, hogy rosszul esik neked, de te meg se próbálsz mások felé nyitni csak Jihoon felé – vágott vissza Anett.

- Pontosan ezért akartam eljönni a buliba. A suliba sose tudok úgy megnyílni, ahogy kellene. De látom ti már eldöntöttétek a sorsomat – mondtam és elindultam vissza a padokhoz.

- EunSoo! Noona! – hallottam Jihoon hangját, de a sírás elöntötte minden érzésemet.

Leültem a padra és néztem, ahogy vitatkoznak. Jihoon könnyes szemmel meredt rám. Anett mérgesen ordított Rékával, majd Réka felém indult.

- EunSoo elintéztem, hogy velünk gyere – mondta Réka.

- Nagyon szépen köszönöm – mondtam és visszamentünk a többiekhez és elindultunk Anettékhoz. 

Egy szép csendes környéken lakott. Kísértetiesen hasonlít a mi környékünkre, de még is más. Bementünk a házba és mindenki folytatta tovább a beszélgetést. Én is egyre több emberrel lettem jóba és éreztem, hogy van helyem ebbe a csapatba. Anett nem igazán akart beszélni velem, bár nem is erőltettem a dolgot. Jihoon is került, de az okát tudom. Mikor szólt nem fordultam vissza, de most nem akarom zavarni, hadd barátkozzon.

- Gyerekek, ki akar üvegezni? – kérdezte Anett. 

Nagy ováció fogadta. Leültünk egy nagy körbe. Elsőnek Anett pörgetett és persze nálam állt meg.

- Felelsz vagy mersz? – kérdezte.

- Felelek. 

- Ha magyar vagy miért van koreai neved?

- Negyed részben koreai vagyok, tehát nem teljesen magyar. Apai ágon a dédszüleim koreaiak. A születésem évében halt meg a dédnagymamám, amitől apa nagyon maga alatt lett. Anyukám pedig elintézte, hogy megkapjam az EunSoo nevet – válaszoltam és a könnyemet töröltem le. 

Most rajtam volt a sor a pörgetésben. És Jihoonnál állt meg. 

- Felelsz vagy mersz? – kérdeztem.

- Merek – mondta.

- Csókold meg azt a lányt, aki a legjobban tetszik neked – mondtam.

Jihoon felállt és felém indult és megcsókolt. Lesokkoltam. 

- Biztos azért ezt mondtad, hogy megcsókoljon – mondta Anett.

- Pont, hogy azt gondoltam nem vagyok több neki, mint barát és, hogy valamelyik lány tetszik neki akikkel ma jól szórakozott – válaszoltam.

Jihoon kisétált az ajtón. Utána mentem, mert tudtam ebből túl sok jó nem fog történni.

- Nem akarok még haza menni – sírta el magát.

- Nem kell. Adjunk időt ennek rendben. Hidd el túl fogunk lendülni ezen – mondtam miközben otthagytuk a bulit hazafelé mentünk.