Kezdetek

Elérkezett az a pillanat, hogy elkezdhetem a középiskolai tanulmányomat. Ilyenkor minden diák kissé izgatott lesz. Pedig már túl volt egy óvodán és egy általános iskolán is, de mégis egy új közeg, új tanárok, több követelés következik a következő években.

Mint a múlt években megszokásommá vált, most is késve keltem fel és indultam el az iskolába. A teremben már mindenki bent ült és csak én hiányoztam onnan. Már csak egy hely volt, ahova le tudtam ülni, így túl sok választási lehetőségem nem volt. Egy fiú mellé ültem le, de látszott rajta, hogy külföldi.

Az ünnepség idejére, az udvarra le kellett menjünk. Az igazgató elmondta a beszédét, majd köszöntötte az új diákokat. Ezután mindenki visszament a termébe. Egy 10 perces szünet következett, ahol mindenki elkezdett barátkozni. A szünet végeztével az osztályfőnökkel együtt mentünk megnézni az iskolát. Nekem nagyon tetszett és boldog voltam, hogy a leendő 4 évemet itt tölthetem el. Mikor visszaértünk bemutatkozás következett. Mindenkin sorra mentünk. Félve mondtam el a nevemet. Mivel negyed részben Dél-Koreai vagyok, nem lett volna muszáj ázsiai nevet kapjak, de a szüleim mégis emellett döntöttek. Igaz a mellettem ülő srác rosszabb helyzetben van. Ő is Dél-Koreai, bár ő félig. A szülei sokat utaznak, ezért a nagyszülőknél él itt Magyarországon. Csak angolul tud a koreai mellett és nagyon kevés magyar szót tud.

A nap végeztével mindenki sietett a maga dolgára, de én próbáltam beszélgetésbe keveredni a koreai sráccal. Lee Jihoonnak hívják. Külsőleg nagyon aranyos, remélem belső személyisége sem egy gonosz srácé.

- EunSoo –  szólt osztályfőnököm.

- Igen? – kérdeztem.

- Segítenél Jihoonnak a beilleszkedésbe? Hiszen valami közös van bennetek, így veled hamarabb megtalálná a közös nevezőt – mondta a tanárom.

- Persze, ezen én is gondolkodtam már, mert ismerem az embereket ilyen szempontból – válaszolta.

Amíg beszéltem az osztályfőnökünkkel, addig ő maradt egyedül a terembe. Talán rám várt. Nem tudom. Már épp indulni akartam, amikor Jihoon megrántotta a karom.

- Mehetek veled? – kérdezte megszeppenve.

- Persze, de merre laksz? – kérdeztem.

- A közelben egy kis park pár családi házzal – mondta és elindultunk.

- Véletlenül a parkban nincs egy játszótér? – kérdeztem, miközben kiléptünk a suli ajtaján.

- De van. Te is arra laksz? – mosolygott felém.

- Valószínű.

Egy negyed órás séta után meg is érkeztünk. Egyből beleültünk a két hintába.

- Lehet egy kérdésem? – érdeklődött Jihoon.

- Mondjad – néztem felé.

- Ha te csak negyed részbe vagy dél-koreai, miért lett ázsiai neved?

- Apai ágon a dédnagyszüleim koreaiak voltak. Abban az évben mikor születtem, dédnagymamám meghalt. Apa nagyon maga alatt volt, és anya arra gondolt, hogy dédim nevét adja nekem, ha lány leszek – válaszoltam, miközben elkezdtem sírni.

- Ne haragudj, hogy egy ilyen témát hoztam fel – mondta miközben megölelt engem.

- Semmi baj. Furcsa erről másnak beszéljek – mondtam.

- Eddig senkinek sem osztottad meg? – kérdezte.

- Nem, mivel senki nem kérdezte, túl sok barátom meg nem volt – válaszoltam.

Jihoon visszaült a hintába és beszélgettünk tovább. Hihetetlen, hogy egy minimális kis hasonlóság miatt ennyire képesek lettünk megnyílni a másik miatt.

- És neked milyen itt lenni? – kérdeztem, mert biztos fura lehet egy új közegbe lenni.

- Érdekes, de valamilyen szinten ez a második otthonom. Mamámékat eddig nem is láttam, így jól eső érzés fog el – mondta vigyorogva.

- De gondolom, nagy honvágyad van. Én is sokat gondolkodom azon, hogy milyen lenne egy kis időt eltölteni Szöulba. De nagyon hiányozna Magyarország.

- Hiányzik Korea, Busan meg minden, de ott nem volt olyan barátom, akinek meg tudtam volna nyílni. Mindig költöztünk és így soha nem volt állandó sulim. Így szoros barátságot se tudtam kötni. Majd egyszer, ha hazalátogatok, magammal viszlek – mondta nevetve.

- Lassan menni kellene haza – nevettem el magam.

- Szóval akkor te is itt laksz? Mert én abba a szürke házba fakerítéssel – mondta, miközben elindultunk arra.

- Igen itt, viszont én meg tőletek 3 házzal előrébb – vigyorogtam.

- Holnap megyünk együtt? – kérdezte és megálltunk a házunk előtt.

- Aha. Viszont megpróbálok időbe kelni. Jó éjt Jihoon.

- Neked is EunSoo.